Addig jó, míg még gyerek vagy; mondják. Az persze nem biztos, hogy minden gyerek szeret gyerek lenni. Vagy hogy tudná, hogy akkor jó neki. (Később már tudja.) Pedig a felnőtteknek azon kellene lenniük, hogy a gyermek mindenkor, élete minden színterén (pl. család, iskola) a legjobbat kapja. S hogy így legyen, nézzük meg, hol jó a gyereknek.
Mindenhol, ahol figyelnek rá, ahol úgy törődnek vele, hogy közben hagyják, hogy gyerek legyen, maradjon. Ahol jó szóval oktatják, hosszan, türelemmel nevelik, és nem rövid idő alatt idomítják, nem sebzik meg a kollektív büntetés soha nem múló fájdalmával. Ahol van módja feltenni a miérteket, ahol időt adnak megérteni a miérteket. Ahol nem fontosabb és nem elhanyagolhatóbb, nem szegényebb és nem gazdagabb a társánál. Ahol nem viseli a homlokán az otthoni szomorú szegénység bélyegét. De ha ő a „borzos”, akkor őt simogatják. Ahol elhiszi, hogy értékes, sőt maga az érték, sőt értéket teremteni képes.
Ahol őszinte a tanár mosolya, ahol hiteles mindaz, amit közvetít. Ahol előresegítik, és nem visszafelé taszigálják. Ahol otthon érezheti magát, s némelyek „otthonabbul” érzik magukat, mint otthon. De akinek otthon is puha a fészek, ott nem helyett, hanem mellett van az iskola. A jó iskola. Amelynek kívül is, belül is vagy kívül nem, csak belül vagy kívül se, belül se van/nincs szép fala. Mindegy, milyen fal között vesz ölébe a szeretet, az ember a lényeg, a lélek: az embergyerek és a tanárember. Kedves szülő, tessék ezt elhinni!
