Sokan sokféleképpen viszonyulnak a svájci frank hitelek által sújtott magyarok gondjaihoz. Lehet a kérdéshez cinikusan hozzáállni, s azt mondani, magára vessen, aki hitt az alacsony kamattal kecsegtető feltételeknek. Lehet együtt érezni a lassan-lassan kilátástalan helyzetbe sodródó kispénzű családokkal. A kormány megoldása bizonyára megoldást jelent egyes embereknek, s nem kevesen lesznek, akik nem tudnak majd élni az árfolyam befagyasztásának lehetőségével. Magam azt gondolom, a több százezernyi magyar élete van olyan fontos, mint a bankok, vagy éppen a bányászat, esetleg a kohászat.
Ahogyan ezek megmentésének kísérletére százmilliárdokat el lehetett szórni, éppenséggel kisegíthetnénk a hiteleseket is. És még azt is gondolom, hogy sokan ezt az egész problémakört nem látják teljes egészében. Valahogy elsikkad az, hogy emberek élete törik derékba nemzetközi pénzügyi spekulánsok nem is olyan kisded játékai miatt. Hogy ezrek és ezrek éjt nappallá téve robotolnak azért, hogy a lakásra, esetleg a munkához elengedhetetlenül szükséges gépkocsira felvett hitelek törlesztő részleteit fizetni tudják. Hogy a bankok – melyeket a közpénzekből elvont százmilliárdokkal szanáltunk a nyugati pénzintézeteknek történő eladás előtt – ne vigyék el a házat a fejek fölül. És csak félve gondolok arra, mi lesz, ha egyszer ezek az emberek belefáradnak ebbe a reménytelen életbe, s végső kétségbeesésükben valami olyan eszközhöz nyúlnak, amire gondolni sem merünk…
Persze tudom, mit sem számít az, amit én gondolok, vagy mondok. A világot a pénz mozgatja. Szegény embernek esélye sincs az emberhez méltó életre…
