A focirajongók számára a nagy világversenyek nélküli nyarak üresek. Ilyenkor csak felkészülési mérkőzések vannak, melyeken az új szerzeményeket igyekeznek beilleszteni a csapatok, s ilyenkor csak elvétve adódik valami igazi csemege. A Liverpoool ritkán jön Magyarországra…
A drukkerek számára az egyetlen valóságos izgalom, hogy hová szerződnek kedvenceik. Mert azért lássuk be, az nem mindegy, hogy az illető focista itthon teng-leng, vagy éppen valamelyik európai középcsapat kerettagjaként nem futballozik. Már a kereset szempontjából. Mert nyilván inkább megéri külföldön kispadon ülni, tartalékok között edzeni, másodosztályban zsugázni. A sikerélmény csak keveseknek adatik meg. Közöttük van Dzsudzsák Balázs. Akinek a sorsát körmöt rágva figyeli az ország. Hogy az Eindhovenben remek évet maga mögött tudó balszélső mit is választ? A szakmai előrelépést (amire egyébként semmi garancia, hiszen ha valamelyik európai élcsapathoz szerződik, ott kéttucatnyi magához hasonló tehetséggel találja szemközt magát), vagy pedig a nagy pénzt Dagesztánban. Mindkét választás mellett szólnak érvek és ellenérvek. Az orosz foci egyre jobb, sok ott a pénz (az eredetet ne firtassuk!), sok a jó játékos, de Huszti Szabolcs példája azt mutatja, hamar kiesik az ember a figyelem középpontjából. A sztárklubokhoz kerülő magyar focisták sorsáról gyakorlati tapasztalataink nemigen vannak, merthogy ilyesmi emberemlékezet óta nem fordult elő. Gera Zoli esete viszont azt jelzi, hogy egy szenzációs idény után is könnyen kimarad az ember még egy angol középcsapatból is. Tehát nem biztos, hogy az a jó választás, ha a szakmai előrelépés mellett teszi le a voksot az ember. És végül azt se feledjük, hogy a szerződést menedzser intézi. Aki pénzt akar, nyilván minél több pénzt. És egy futballcirkuszba bekerülő nyírlugosi fiatalembert talán nem is olyan nehéz befolyásolni.
Azt hiszem Nyilasi Tibi mondta ki a tutit: Van az a pénz, amiért Dzsudzsi Mahacskalába igazol…
