Soha nem érdekelt különösebben a rovarmentesítési téma, de ez most megváltozott. Komoly felfedezést tettem tegnap este, amikor az égő villany mellett nyitva maradt ablak szüntelen szippantotta a lakásba sem való állatokat. A felfedezés megszületett, csótány kontra szitakötő túlélőversenyben az utóbbi viszi a pálmát.
Jogos a kérdés, hogyan is derülhetett minderre fény? A válasz ugyanolyan profán, mint maga téma, egészen egyszerűen csótányirtóval sikerült megküldeni a szegény kis jószágot.
Hogy miért ágyúval lövöldözök a verébre, azaz miért kell rögtön a legszívósabbnak tartott undormány elleni kemikáliát vásárolni? Hát az, kérem szépen, nem volt direkt. Csak el kellett volna olvasni a betűket még a boltban, ott volt és van a palackon még mindig, elég nagy betűkkel, hogy milyen állatra van kitalálva, de hát így jár az ember, ha formára és márkára megy, majd csak miután kipróbálta, akkor ismeri meg a tartalmat. Na meg, gondoltam, ha a csótányra jó, jó az bármire, aminek több lába van négynél. Már az elején meglepett, hogy a kicsit sem laza állagú és nem is színtelen, inkább fehéres permet hogyan hagy éktelen foltot a függönyön, és hogyan száll tova meg sem rezdülve a légy, de azért kitartottam a pusztításban. Mivel lakótársul választott egy vékonyka szitakötő is (gondolom, az állatvédők már gondolatban kivégeztek), ezért ha légy nincs, jó a könnyebb zsákmány is alapon, kiadós adaggal fújtam teli szegényt.
Érthetetlen, meg se rezdült. Szóval, ha hiszik, ha nem, a beszerzett szertől lehet, hogy a csótányok kipusztulnak, de tapasztalatom szerint a légy és szitakötő megmarad. Így jutottam hát arra a feltevésre, hogy megdöntöttem a csótányelméletet és kikiálthatjuk, a szitakötő a világ legtúlélőbb állata.
