Egészen a rossz emlékű hetedik napig nem volt semmi gond, és őszintén szólva ekkor sem értettem az edzőnk kifakadását, legalább méltányolta volna, hogy self-made úszóvá képeztem magam, hogy föl tudok mutatni bizonyos előmenetelt, de még ezt se látszott respektálni, pedig a hét minden egyes napján meséltem neki arról, hogy eszmélésem óta folyóban utazom, folyóban vagyok otthon, és bármerre járok, mindig a folyóról álmodozom, s ha épp folyóparton kötök ki, ahogy ez nap mint nap előfordul, még akkor is a folyópartra vágyom, egyszerű volt ez, mint a kétszerkettő vagy mint a pofon, a didaktikus atyai típusú, ha becsúszott a kémiahármas, vagy szaporodtak a négyesek matekból, ráadásul ilyenkor mindig le kellett ülni a konyhában, és ment az osztás meg a különféle gyakorlatok, igaz, néha csak a fenyegetés volt, a szakmunkásképzővel, hogy oda kellenek a négyes matekosok, úgy csináljam, amit, s bár rossz volt belegondolni, milyen lesz nyári gyakszin az esztergályosokkal, nyugtatott a tény, hogy viszonylag sokan csukázgattak a csatornaparton, mert volt idejük pecázni járni, nem pedig az állandó agyalás, hogy készülni másnapra, tehát van szemszög, ahonnan nézve: megéri,
egyszóval, jó voltam folyóból, és a mi családunkat az jellemezte, hogy ha valaki jó volt folyóból, akkor összeült a szenátus, és eldöntötte, hogy annak úszni kell, nem muszáj belerohadni a vízbe, nem fontosak az eredmények, hangzott a demokratikus verdikt, a lényeg, hogy ússzon a gyerek, tanulja meg a dolgot tisztességesen, és igazán nem ők tehettek róla, hogy mire Bencével átléptük a kupolás fürdő küszöbét, és mélyet szippantottunk az isteni klórszagú levegőből, már bőven túlvoltunk az első tempókon, köszönhetően az Élővíz-csatornának, ahová mindig jártunk, ezért eleinte, míg a hendikepes resztli szerencsétlenül vergődött a bóják között, és szakadatlanul harsogott az edzői síp, csupán csinosítgattuk ezt a nagyszerű tudást,
egészen a borzasztó hetedik napig, amelyen ez a tréner, aki egy kövér, szakállas ember volt, beleköpött a levesünkbe, mert edzés végeztével valósággal könyörgött a szüleimnek, hogy vigyenek haza, vagy neki mindegy, hová, de hogy képtelenség, vagyis hát ő nem tud edzést tartani ilyen körülmények között, amiket én teremtek, hogy szinte gátat húzok, vagy mit tudja ő, falat, a vízbe, ezzel a nyikhaj ellenkezésemmel, szóval őszerinte az nem állapot, hogy én képtelen vagyok betartani a rendes rendet, a víznek ezeket a házszabályait, amik egyébként kereken ki vannak mondva, el lehet olvasni a bejáratnál, ott díszeleg Erzsike fölött, amire Erzsike, aki fehér köpenyben állt mellettünk, egyetértőn bólintott, majd fölényesen megszopta az összejoghurtozott kiskanalat, a portásfülke falán, a címer alatt pedig tényleg ott csüngött a kötelező olvasmány, Házirend, aranyozott kerettel, csillogott az üveg a téli villanyfényben, fél hét,
és hogy ha még egyszer nem az van, hogy faltól falig meg bukóforduló, ahogy ő azt elképzeli meg mondja, hanem az ukáz ellenére továbbra is fejeseket ugrok, meg eszetlenül merülök a víz alá, és percekig nem jövök föl, amitől őt az infarktus kerülgeti, meg felmegy a cukra, hát tényleg kampó benettó, fel is út, le is út, és hogy valamit még mondjon, mintegy zárásképp, szóval nem akarja, igazán nem áll szándékában a nagy port vert ügyet említeni, fogalma sincs, hogy ők, a szüleim, mit tudnak róla, de teljesen fel van bőszülve bizonyos felelőtlen suhancoktól, akik az izgalomtól vagy brahiból, neki nem feladata eldönteni, és nem is az, hogy húgy, mert még ha az lenne, és ugrált a szakálla, meg kattogott a szemöldöke, s tekintve, hogy anya szörnyülködött, apa pedig feszülten tűrte a prédikációt, érezhetően hasztalan kísérlet lett volna ellenkezni, hogy ácsi, szó sem volt ilyesmiről, bizonygatni, hogy nagyjából aljas rágalom, ami itt most elhangzik, máskülönben meg a mélyből a felszínre törő buborékokat is túlzásnak gondolnám minden alkalommal fingként értelmezni, s ha véletlenül erről van is szó, semmiképp sem adnám hozzá a nevem, mert inkább az a virslitestű srác a hármas suliból, az a bűnbak, és hogy ezerszer is meggondolnánk ezt a dolgot, sőt nemcsak hogy ide, de például a csatorna vizébe se, eddig se, higgyék el, sose, s hogy azon a nyári délutánon is elég sokat vacilláltunk, mi volna a helyes cselekedet, szegény Bence görcsöktől fetrengett, abba kellett hagyja a vízbe ugrást a fára erősített kötélről, egyébként is készültünk már haza, és vinnyogott, hogy ha nem tűzünk máris, összecsinálja magát, de nyilvánvaló volt, ha indulunk, akkor is, mert reménytelennek tűnt negyedóra előtt hazaérni a partról, ahol elunván a pecát órákon át ugrottuk a fejest meg a szaltót, és hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, méltatlan volna a természettel ellenkezni, és meggyőztük Bencét, hogy aligha van más választása, és hogy ne rinyáljon, adja meg a szervezetének, ami jár, a liános fa túlsó felén Dezső bácsi, a temetőcsősz horgászott, marokszám szórta a kukoricát, meg vederszám az etetőanyagot, és dél óta egyetlen mozdítás se zavarta meg ezt a napsütötte nyugalmat, csak a mi csobbanásaink, amiket Dezső bácsi az első pillanattól fogva kedélyesen nyugtázott, mert ő is volt fiatal, meg egy öreg horgász úgyis tudja, hogy a bármilyen közeli fürdőzés nincs hatással a haljárásra, ha kap, kap, ha meg nem, be is szarhatunk, össze is pisálhatjuk magunkat, állhatunk fejen, vagy köveket hajigálhatunk a vízbe, meg az apja fasza, csináljuk, ahogy jónak látjuk, és kifeküdtünk a partra, és lihegtünk, és miután betömtük a májkrémes kenyeret, újból ment az üvöltözés és a fejesek meg a szaltó, Dezső bácsi vízbe lógó damiljára pedig hálót szőtt a pók, és násztáncot jártak rajta a szitakötők, annyira nem volt mozgás, annyira álmatag volt a csendesen csordogáló csatorna, még a késő délutáni órákban is, amikor Bence keserves arccal a vízbe csusszant, s miután egy ideig háton lebegett, diadalmas arckifejezéssel tempózott vissza, a fa irányába, és valósággal triumfáltunk, miközben felkanyarodtunk a kerókkal a gátra, és ahogy egy utolsó pillantást vetettünk a helyre, ugyanazt a barátságos, kedves arcát mutatta a csatorna, mint az egész, hosszúra nyúlt délutánon, ül Dezső bácsi a parton, és a vízbe futó damil előtt, akár a döglött törpeharcsa, lebeg el a szar,
ez lett hát a vége a nagy úszásra járásnak, minimálisra csökkent az esély, megvédeni Bencét és magamat, hogy ez a csúfság, ez a bárdolatlan, ámbár szükségszerű cselekedet nem hogy az imádott Élővíz-csatornában, tessék elhinni, itt, az uszodában sem fordulhatna elő, úgyhogy kár is vesztegetni a szót ilyesmire, de az első pillanattól fogva világos volt, vagy ha nem, anya felhúzott szemöldöke, apa nyugtalan toporgása hamar világossá tette, hogy hiába is igyekeznék tisztességesen érvelni az ártatlanságunk mellett, az esti matekozás: elkerülhetetlen.
Forrás: Élet és Irodalom
