Egyik szombaton, ebéd utáni pihenésemből feleszmélve ültem fel az ágyban. Nem adtam fel a lottót! Ez még nem lett volna nagy gond, mert igazából sem a szerencsében nem hiszek, sem a lottóban, sem a szombat esti sorsolás alatti módszeres körömrágásban. Viszont ezúttal egy külföldön tartózkodó barátnőm megkért, adjam fel az övét is. Nem biztos, hogy nem venné a fejemet, ha a számait ezúttal hiába húznák ki.
13.36: Kocsiba be, információ a nyitva tartásról nuku. A hozzánk legközelebb eső lottózó megközelítőleg 1678 m. A hóesés 5 mm/óra, a szélvédő átláthatósága 58%, a rajta lévő jég vastagsága 1,2 mm. Téli gumi, ABS negatív. A hipermarketben bezárt lottózó informatív rácsa 8 mm-es köracélból készült. 13.42: A kocsi ajtajának becsapódása 0,1 másodperc, a közelben lévő másik nagyáruház lottózója már csak 276 m. Nyitvatartási ideje aznap 12.00. 13.48, a központi lottózó már csak 970 m. Az úton lévő jégréteg 1,6 mm, a hó 18 mm, forgalom körülbelül 76,7%-os. Vigyázva, de motorhalálában repesztünk, majd megérkezünk. 13.58: Lottó feladva. Nyitvatartási idő: 14.00.
Sikerült! Feladtam a szelvényeket, sőt még kárpótlásul a velem tartó társaimnak is volt időm egy-egy sorsjegyet venni. Gondoltam, ezek után illő lenne legalább az elgőzölt benzin árát visszanyerni. Nem így történt. A sorsjegyekből összesen 200 Ft jött, aztán még este kiderült, a feladott lottókon még egyesünk sem lett.
Csak hó végén jöttem rá az egész hajcihő értelmére, amikor elkopott a fizetés, és farzsebemben még mindig ott lapult a már régen elfelejtett 200 Ft-ot érő sorsjegy…
