Kiállítások, versek, dalok, táncok, kitüntetések színpompás kavalkádja a Magyar Kultúra Napján. S környékén. A pirosbetűsre nem kényszerített ünnep ezer esztendő hagyományának örvend, számba véve közös örökséget, melyet őseink sokasága teremtett, hagyományozott. Ezrek, tízezrek. Olykor névvel, de leginkább névtelenül. Utóbbiak sora, bár hosszú, még nem nyúlik a végtelenbe. Az idei ünnepen két toldással magam is segítem.
Egy ismerőssel, a Portással.
Aki városunk egyik közintézményében néhány héttel ezelőttig szolgálva mindig előre s hangosan köszönt a Belépőnek. Alkalmasint ajtót, kaput nyitott. Sőt, a bizonytalanoknak segített utat találni az épületlabirintusban. Mindemellett még a munkáját is maradéktalanul elvégezte. Az udvariasság, a tisztelettudás, az emberek közötti érintkezés alapvető normáinak ismerete s alkalmazása tekintetében talán az utolsó Portások egyike volt.
Egy ismeretlennel, a Vállalkozóval.
Aki meleget adott egy iskolának, hol újraindulhatott a tanítás. A padokban nemcsak saját gyermekei és családjának, barátainak csemetéi ülnek, hanem rossz szomszédjának, üzleti ellenfelének leszármazottai is. Hogy a fűtőberendezés egy napi profitjába került vagy birtokainak egyéves jövedelmét emésztette fel, nem tudni. Amit igen, nem zárt be egy újabb iskola Magyarországon.
Mindkettőjüket beállítottam hát idén a kultúrasorba.
