Esténként a Holddal napozunk. Ablakomon tört fénye éjjelkék jégvirágot olvaszt. Pillanatokra belealszunk az időbe. Számról elűzött szó, általad, hát nem időzhet. Időnélküliség. Mostkorban. Mostnélküliség. Arcunkra forró csókot lehelő szerelem. Kincs. Ő. Én időrepülő sasmadár. Voltidőben. Régi jézuskavárásaink. Gyermekkor-ünnepeim melege. Decemberi kiscsizmánkban csomagok.
Gőzölgő tejbegríz és illatos cimet. Szaloncukor-virágzás. Villanyvasútból játéképített karácsonyi városunk. A kisleányok mindig szép szoknyában ültek be a kupékba, a kisfiúk meg koszosan vezettek nagy mozdonyokat. Nagyikám szerető érintése dús-fekete hajamon. Narancsillatú gyermekszobák. Ritkán banánevések. Bojtos sapka és sál, unokabátyámtól megörökölt kockás nagykabát. Szánkóval szálltunk a friss puhapaplan hóban.
Jégcsapevések. Hógolyócsatáink. Pirosra fagyott orrok a textil zsebkendőben. Múltidők. Enyémidők. Jelenidők. Időtlenül napozunk a telihold fényében. Ha van lélekvándorlás, érintésed az. Vesszőujjaimból kosarat fonok, arcodat foglalom térbe, emlékeim telébe. Ma szavak nélkül élünk. A lélegzetünk a jel, a test beszél, a karom megtart. Holdudvarunkat barna vizslák vigyázva játsszák. Ajándékom vagy. Karácsony reggelén csipkebogyó teát iszunk a frissen sült vajas kalácshoz, majd végtelenhosszú kockás sálban sétáljuk körbe a havas gyulai várat. Ünnep jön. Érkezik nagy, meleg, puha kabátban. Várakozásunk fényei a holdvilágban. Kertemben régi téli táj van. Kérlek, ne ébressz fel...
