Olyan, mint abban a biztosítós reklámban, amiben a rózsaszín nadrágkosztümös hölgy vígan baktat fel a sziklán, mert egy – szintén jól öltözött – társaság körülötte lógva-függve, tenyerüket topánkája alá téve biztosítják számára a gondtalan csúcsra érkezést.
Nekem is jóvágású férfiak seprik le gyors, ám elegáns mozdulattal azt a padot, amin a szökőkút mellett kívánok megpihenni, párnát is helyeznek rá, s a napot nem eltakarva, még egy felém nyújtott itallal is igyekeztetnek kedvemben járni.
Na jó, nem. Kicsit meglódult a képzeletem. Az azonban igaz, hogy ajtót nyitnak nekem a postán, vásárláskor előreengednek a sorban, fel- és lesegítik kabátomat, s megnyerő mosollyal hangosan, nagyot, előre köszönnek az utcán.
- Mennyi nyájas Gyulai Hírlap olvasó! – legyinti meg hiúságomat a gondolat, ám akkor az egyik ilyen jó modorút meglátom lógni egy karón. A másikat pedig a villanypóznán, a harmadikat meg egy táblára kiragasztott plakáton. Öltönyösen, megnyerő mosolyún, díszítőelemeiben narancssárgán, pirosan, jobbosan, avagy zölden. Konzervatívan vagy némi fiatalos lendületet, kreativitást sejtetőn, de mindegyiket ugyanazzal az egyáltalán nem titkolt szándékával, hogy válasszam őt. S még az erre vonatkozó időpontot is meghatározzák.
Addig is előzékenyek, kellemesek, mosolygósak, szellemesek - mint a régi rádióvetélkedőn, ahol a résztvevők egymással versenyezve énekeltek, táncoltak -, azaz elbűvöltek.
Plakátjaik alapján nem, de anélkül egyáltalán nem szavazok se Rá, se Rá, se Rá.
Ezt persze nem árulom el nekik.
Csak hagyom, hogy továbbra is próbáljanak a kedvemben járni, értem tenni, azaz a vállalt feladatukat végezni. Hogy legyen kiből, miből, s mi alapján választani.
