Jó döntésnek bizonyult a rendező Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. elhatározása, miszerint az időjárás fenyegetése miatt az Almásy-kastély parkjából a cselédszárnyba helyezték át a színpadot, melyen Szentpéteri Csilla zongoraművész és zenésztársai léptek fel.
Az eső ugyan elmaradt, a szúnyogok biztos csípéseitől ezzel védve voltunk, aminek az előadók is örvendtek. A világlátott művésznő – játszott New Yorkban, Washingtonban, Rómában, Barcelonában, Madridban, Berlinben, Helsinkiben, Londonban – itt, a „végeken” is olyan odaadással állt közönsége elé, mint a leghíresebb színpadokon.
Sokféle kiváló adottsággal megáldott egyéniség. Volt szépségkirálynő, boldog házasságát is megemlíthette, kiváló zenészekkel játszott együtt. Egy ember, aki önmagával, környezetével is képes a lehető legnagyobb harmóniát megteremteni, álmait valóra váltani. És hogy életrevalósága mellett álmodozó is, azt jól példázza a számok közötti vallomásainak, történeteinek egyike. Spanyolországban járva arra kérte ottani kísérőjét, ne csak nevezetes helyeket látogassanak. Vigye el őt a kolóniában élő cigányokhoz, hogy láthassa, hogyan élnek azok, akiknek lételemük, életformájuk a zene és a tánc. Elragadtatással beszélt az ott eltöltött órákról, melyeket a mai napig élete egyik legmeghatározóbb élményének tart.
A makói születésű előadónő a budapesti Zeneakadémián végzett, ahol később 10 éven át tanít is, mesterdiplomáját Rómában szerezte, amivel zongoraprofesszor címet nyert. Pillanatok alatt képes magával ragadni, és megnyitni a füleket, szíveket a zene hangjaira. Latinosan oldalra kontyolt sötét haja belépésekor sejtette: lendületes, lelkes, érzelmes muzsikában lesz részünk. Persze, akik ismerték eddig megjelent lemezeit – Üzenet, Vadhajtások, Időzónák, Láva, Piano Planet, Spiritus – éppen ezért váltottak jegyet. Ismert szerzemények Szentpéterire hangolva, valamint saját ihletésű darabok egyaránt szerepeltek az est programjában, természetesen kiváló előadásban.
A hatalmas tapsok azt üzenték, bármikor szívesen látjuk újra városunkban, szívesen hangolódunk Szentpéterire.
























