Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Négyszáz táncos

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2010. augusztus 19. 18:00
Négyszáz táncos
Minden Magyarok XVI. Nemzetközi Néptáncfesztiválja
Szabóné Katona Katalin

A tizenhatodik Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválján portugál, lengyel, török, cseh, csángó és magyar táncosok kavalkádja népesíti be Gyula utcáit és tereit augusztus 20-tól három napon át – mondta el a Gyulai Hírlapnak Szabóné Katona Katalin (képünkön), a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. vezetője.

Az esemény rangját mutatja, hogy idén a 280, minősítésre jelentkező fesztivál közül mindössze 15 szerzett minősítést, köztük a gyulai folklórfesztivál is. A programról ma, pénteken 17 órától lovas kocsis hírmondóktól szerezhet tudomást az utca embere. A táncfesztivált 20 órakor Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és dr. Perjési Klára polgármester nyitja meg. Ezt követően a Csík zenekar ad koncertet a tószínpadon. A műsort, a rendezvény támogatóinak köszönhetően, tűzijátékkal zárják.

– Rendkívül látványos programelemnek ígérkezik a szombaton 15 órakor kezdődő tértánc, amikor is 4 ország táncosai ropják a belvárosban a Kossuth tértől a Harruckern térig. A belvárosi helyszíneken kívül a várfürdőbe, a várkertbe és a vár udvarára is szerveztünk programokat. Pénteken este fél hétkor zenés, táncos felvonulás indul a világórától a várig. A gyerekek nagy kedvence, a Bab Társulat szombaton 16 órától óriásbáb-bemutatóval örvendezteti meg közönségét a várkertben. A Virágos Városért virágosító verseny eredményhirdetése és díjkiosztója 19 órakor kezdődik a tószínpadon. A nap kiemelt eseménye az este nyolc órakor kezdődő fesztiválbemutató, amikor a külföldi táncegyüttesek fellépését a Körös Néptáncegyüttes és a Magyarországi Románok Hagyományőrző Néptáncegyüttesének bemutatója követi. A fesztiválbemutató második felvonása vasárnap este 8 órakor kezdődik a Körös Néptáncegyüttes Apáról fiúra című jubileumi műsorával, melyen az együttes 60 évének egykori és jelenlegi táncosai vesznek részt – mondta el a Gyulai Hírlapnak Szabóné Katona Katalin.

Pillanatok a fesztivál életéből címmel sajtó- és fotókiállítás nyílik a művelődési házban, valamint Zsótér Béláné népviselet-készítő munkáiból Kárpát-medencei viseletek tekinthetők meg a fesztivál ideje alatt. Szombaton és vasárnap is 17 órától népi játszó- és alkotóház várja a legkisebbeket a Várkertben.

* * *

A rendezvény támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Gyula Város Önkormányzata, Békés Megyei Önkormányzat, Dig Build Kft., OTP Bank, Corvin János Múzeum, Julianus Bt., Art Copy, Gyulasport Nonprofit Kft., Gyulakonyha Nonprofit Kft., Gyulai Hírlap.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)