Fárasztó nyári hőség volt délután, amikor Béla bácsi elindult hazafelé. A sárga Babetta moped kissé lassú, de folyamatos sebességgel haladt, az ellenszél kellemesen hat ilyenkor. Elmúlt hát ez a nap, az utolsó a cégnél, de nem bánta. Vágyott már otthonába.
Hazaérve hanyagul nekitámasztotta motorját a hűvös falnak és üdvözölte feleségét, aki egykedvűen fogadta.
- Ettél? – kérdezte tőle. Ennyi évtized után tudta, hogy ha a stílusból nem is látszik, mégis a gondoskodás szól hitveséből. Bólintott.
- Elmegyek a kocsmába, megiszom egy sört – mondta az öreg.
- Menj – vont vállat a nő – de ne maradj sokáig.
Béla bácsi hátraballagott a szinhez és felkapott egy hőskorában talán fekete Csepel kerékpárt. Első tengelyét kicsit felemelve, gyorsan a járdához nyomva megállapította, hogy a gumiban elég a légnyomás. Férfiasan ugrott a nyeregbe és két kis utcácskányi után már a hűvös pult mögött várta sörét. A szomszéd teremben ismeretlen férfiak lökték a dákót, nagyot koppantak a golyók. Senki ismerős, hiába, ilyenkor még mások dolgoznak, talán még ő sem látta a napfényt ennyire bent az asztalokon. Nem volt bosszús, a hideg sör gondolatban mosolyt csalt az arcára, míg gondolkodott. Kért is még egyet, de az már nem esett annyira jól, ott is hagyta egy kis részét. Kifizette, majd rápattant biciklijére. A hazafelé vezető utcát nemrégen aszfaltozták, így a régóta megszokott járda helyett ezúttal az alig szélesebb utat választotta.
A távolban észrevette a harmadannyi idős Gézát, a rendőrt. Hej, de nyalka legény lett ebből a fiúból, jól áll neki az egyenruha! Valamikor ő is rendőrként kezdte, egészen a tizedesi rangig vitte. Mindig becsülettel szolgált, és szerette munkáját, míg aztán az élet más foglálkozás felé nem irányította. Azért szerette a kollégákat is, meg kölökkora óta ismerte Gézát is.
- Jó napot kívánok! – köszönt előre faarccal Géza.
- Szervusz Fiam, hogy vagyol? – fogadta köszönését Béla bácsi, és lelassítva továbbhajtott.
- Fogyasztott ma alkoholt? – folytatta számonkérőn a fiatal rendőr.
- Jóhogy, most jövök a kocsmábúl… Ma nyugdíjba vonultam, a kocsmába’ meg nincs senki… - válaszolt vissza még mindig guruló kerékpárjáról.
- Értem, kérem szálljon le a kerékpárjáról. Hajlandó megfújni az alkoholszondát?
- Minek, hát most mondom, hogy ittam.
- Kerékpárral közlekedett…
- Jóhogy kerékpárral, ha ittam. Csak nem gondolod, hogy motorra ülök, ha sörözni megyek.
- Ittasan kerékpárral sem szabad közlekedni – tájékoztatta a rendőr.
- Há’ mivel menjek akkor a kocsmába?! Gyalog?! – értetlenkedett az öreg.
- Igen, de akkor is az arra kijelölt helyen, a járdán.
Az út széle mellett a járdalapok széjjel voltak csúszva, de inkább az volt a gond vele, hogy a fölötte roskadásig megterhelt szilvafák majdnem betemették. A bácsi hunyorogva kérdezett vissza:
- Ott?! – hitetlenkedett.
- Ott. Az út a járművek részére van. Egy gyalogos itt csak veszélyezteti a forgalmat.
Az öreg végignézett a keskeny úton. Egészen végiglátott rajta, a közelben meg egy félvad kacsacsalád pattyogott át rajta, szemmel láthatólag igen ráérősen, a távolban, valahol a vége felé egy parkoló Lada vöröslött.
- Itt?!
- Itt.
- Rendben van Gáza fiam, hazatolom a bringát - tolta bukdácsolva a járda felé.
- Várjon. Amennyiben beismeri, hogy fogyasztott alkoholt, abban az esetben harmincezer forint helyszíni pénzbírságot róvok ki.
És már írta is a csekket. Béla bácsi őszintén meglepődött.
- Eredj má’ Fiam, mí’r?! Azér’ indultam a kocsmába biciklivel, nem motorral, hogy ihassak. Aztán rámszóltál, én meg leszálltam. Má’meg elveszed azt a kis nyugdíjamat?! Hát mit szól Julika nénéd, hogy az öreg Béla bátyáddal kekeckedel?
A rendőr nem reagált, csak átnyújtotta a csekket és gépiesen elbúcsúzott. Beszállt a szolgálati Opeljába és elhajtott. Az öreg egy ideig megrökönyödve tolta a kerékpárt maga mellett. Jobb kezében a kormányon kívül még bírság is ott volt. Hirtelen feleszmélt, alaposan körülnézett és a nyeregbe pattant. Lendületesen nyomta a pedálokat.
Még megszólják a népek, ha tolja hazafelé a biciklit, még a’sziszik be van rúgva…
