Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kerékpárutakról is tárgyaltak az interpellációs órában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. szeptember 25. 10:53
Kerékpárutakról is tárgyaltak az interpellációs órában
A gyulai képviselő-testület ülésén a helyi buszjárat is szóba került

a gyulai képviselő-testület szeptember 25-i ülése

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A megszokott módon az interpellációs órával kezdődött a gyulai képviselő-testület ülése szeptember 25-én a városháza dísztermében.

Az első felszólaló Kiss Tamásné (Fidesz) volt, aki a Temesvári úti kerékpárút felújításának állapotáról érdeklődött. Mint mondta, sokan már nem használják az utat, mert több helyen balesetveszélyes.

Világosiné Szendrei Róza, a mérnöki osztály vezetőjének válaszából kiderült, a támogatási szerződés már aláírásra került. Mint mondta, mind a Temesvári úti, mind a Vértanúk útján található kerékpárút esetében jelenleg szakértői vizsgálat alatt vannak a tervek, amelyet költségelemzés követ, ezek után írhatják ki a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, így várhatóan egy éven belül indulhatnak el a munkálatok.

Hozzátette: a hibákat a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. bevonásával folyamatosan javítják.

kiss tamásné

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Vigné Fábián Diána (Gyulai Városbarátok Köre) elmondta: egy Belső-Törökzugi lakos fordult hozzá, akinek gyermeke a Harruckern-középiskolában tanul. A lánynak mozgásproblémái, valamint asztmája is van, így kerékpározni nem tud, a helyi buszjárattal tud elmenni az iskolába, viszont a menetrend miatt elkésik az első óráról. Azt szerették volna megtudni, hogy lehet-e korábban indítani a buszt.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester kifejtette: igyekeznek az összes szempontot és érdeket figyelembe venni, de egy közösségi közlekedés esetében nem lehet mindenkinek megfelelni. Mint mondta, a 7.10-es indulást a 6.57-es beérkező békéscsabai és a 6.59-es sarkadi vonatok miatt alakították ki.

A városvezető megígérte, hogy felveszik a kapcsolatot a MÁV Személyszállítási Zrt.-vel, akik megvizsgálják a 7.10-es busz kihasználtságát, majd az eredmények függvényében lehet tárgyalni a menetrend módosításáról.

vigné fábián diána

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az utolsó felszólaló Szilágyi Teréz (Fidesz) volt, aki két témával érkezett az ülésre. Elsőként a Kispéli-csatorna és a 44-es főút kereszteződéséről beszélt, amely balesetveszélyes a környéken lakók szerint, ugyanis a növényzet miatt nem lehet belátni az utat. Megjegyezte, a dűlőút mellett van egy gyalogút is, amely szintén járhatatlan a gaz miatt, valamint egy gyalogoshíd is, amely ugyancsak rossz állapotú. A lakók szeretnék azt is, ha kiépítenék a közvilágítást a környéken.

Az önkormányzati képviselő felvetette a Bárdos-csatorna környezetének állapotát is, ahol a növényzet annyira elburjánzott, hogy már nehezíti a víz haladását.

A felvetésekre Molnár Csaba, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője válaszolt. A kereszteződés kapcsán elmondta, bejárták a helyszínt, amely során tapasztalták, hogy a járdát karbantartják a környéken lakók.

szilágyi teréz

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A híd kapcsán azt javasolták, hogy a túloldalon található, hasonló gyaloghidat felújítják, majd az ebből kinyert járófelületet használnák a másik híd javításához, ezzel párhuzamosan pedig elvégzik a növényzet gyérítését is.

A közvilágítás ügyében Görgényi Ernő elmondta: egyeztetnek az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-vel, árajánlatot kérnek, ezután tudnak dönteni a lámpák elhelyezéséről.

A Bárdos-csatornáról Molnár Csaba kifejtette: a vízi növényzet gyérítését külső vállalkozó bevonásával végzik, azonban a munkálatok során iszap is kerül ki a csatornából, ezt pedig a szag miatt nem akarták nyáron megcsinálni, így a munkálatokat várhatón a következő hetekben végzik el.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)