A jövő megkezdődött – A mesterséges intelligencia szerepe a mindennapi életünkben címmel rendeztek tudományos konferenciát a gyulai felsőoktatás napja alkalmából február 1-jén a városháza dísztermében.
A megjelenteket elsőként Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Gál Ferenc Egyetem nagykancellárja köszöntötte. Mint mondta, Isten partnernek teremtette az embert, ez pedig az élet számos területén megfigyelhető, többek között a tudományén is.
Takács Árpád főispán beszédében úgy fogalmazott, a negyedik ipari forradalomban vagyunk, amelyre úgy fognak emlékezni, ahogy mi emlékszünk az elsőre, csak a ma gőzgépe a mesterséges intelligencia, elektromos izzója pedig a digitalizáció.
Kiemelte: a jövő nem megkezdődött, hanem már tart.
A Gál Ferenc Egyetemnek kiemelkedő esemény a gyulai felsőoktatás napja, azt pedig örömmel látják, hogy Gyula városa és egész Békés vármegye is így vélekedik a rendezvényről – mondta Dux László rektor.
Kovács József országgyűlési képviselő köszöntőjében felidézte a gyulai felsőoktatás történetét, egészen addig, amikor a Gál Ferenc Főiskola, később egyetem vette át a helyi felsőoktatási képzést.
– A Gyulai Felsőoktatás Napját 2017-ben hozott döntésével nyilvánította helyi ünnepé a képviselő-testület a Gál Ferenc Egyetem kezdeményezésére, az egyetemmel egyetértésben – mondta beszédében Görgényi Ernő polgármester.
Hangsúlyozta: Gyulán szükséges és életképes a felsőoktatás. 2017-ben, amikor döntöttek az ünnepről, reményt láttak arra, hogy gondos kezekbe kerül a helyi felsőfokú képzés, az idő pedig igazolta a reményeket, a Gál Ferenc Egyetem megszolgálta a bizalmat. Az átvétel után, az addig csupán intézményként működő fürdővárosi egységet karrá minősítették.
– A tudomány folyamatosan változik, de ez a változás nem lehet öncélú. Kell, hogy legyenek állandó, az idők próbáját történelmi távlatokban is kiálló alapok, ha úgy tetszik, erkölcsi, technikai alapok, amelyeken fejlődik a tudomány – fogalmazott a városvezető, majd hozzátette, hogy a mesterséges intelligencia egyre fontosabb szerepet játszik az élet sok területén.
Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa aláhúzta: a kórháznak sok lehetőséget biztosít a Gál Ferenc Egyetem, szoros az együttműködésük.
A köszöntők után előadásokkal folytatódott a konferencia.