Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Diplomaosztót rendezett a Gál Ferenc Egyetem (GFE) Egészség- és Szociális Tudományi Kara június 21-én a Nádi Boldogasszony-plébániatemplomban.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd Dux László, az egyetem rektora mondott köszöntőt. Mint fogalmazott, a GFE különösen fontos feladatának tartja, hogy a nehéz helyzetben lévő embertársaink segítésére, ápolására, gondozására készítse fel a hallgatókat, mind a szakmai ismeretek, mind az empátia tekintetében.
Vincze Gábor dékán kiemelte: a hallgatók az évek során keményen dolgoztak, számtalan órát töltöttek tanulással, ezt a rengeteg munkát pedig a diplomaosztón ismerik el.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Hozzátette: új fejezet kezdődik a frissen végzettek életében, amely során nemcsak a betegek és a szociálisan rászorulók életét változtathatják meg, hanem hozzájárulhatnak egy egészségesebb és összetartóbb társadalom létrehozásához is.
Aláhúzta: a diákok az emberség, a gondoskodás és a megértés megtestesítői, hiszen az elvégzendő feladatok mindegyike különleges érzékenységet és elhivatottságot igényelnek.
Bódi Beáta, a Békés Vármegyei Kormányhivatal igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott, a kemény munka meghozta a gyümölcsét, azonban a gyümölcs még csak félig éredt, teljesen beérni akkor fog, amikor az egyetemen megszerzett tudást sikeresen haszonsítani fogják a hallgatók az életük és munkájuk során.
Görgényi Ernő polgármester kifejtette: minden korban nagyrabecsülés és tisztelet illeti azokat, akik a tudásukat magas szinten, egyetemi tanulmányokkal gyarapítják.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Hangsúlyozta: sokat olvashatunk arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen szakmákban veheti át az emberek szerepét, de a szociális munka nem ilyen, hiszen a gép nem érez szeretetet, ez pedig elengedhetetlen ehhez a munkához.
A városvezető hozzátette: a Gyulára érkező turistákat mindig megkérdezik arról, hogy mi tetszik nekik a városban, a látványosságokon és értékeken kívül mindig kiemelik az itt lakók vendégszeretetét.
Az eseményen rektori dicséretben részesült Oláh Béla, aki huszonöt éve dolgozik az intézményben. Gál Ferenc Egyetem Oktatói Emlékérem kitüntetést kapott Borbola Gábor mesteroktató. Gál Ferenc Egyetem Kiváló Gyakorlóhelye címmel ismerték el a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményét.
Rektori dicséretben részesült: Mészáros Bettina, Szűcs Petra, Szabadi Erika Erzsébet és Elekes Krisztina.
Az ünnepségen oklevelet adtak át a „Nyugdíjas Akadémia” 2023/2024-es tanévben végzett hallgatóinak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba