ERDŐDI FERENC VILMOS
Álom hóesésben
Szemben állok
a lábamon csizma
lassan cammog az idő
belép önmagamba
Itt hagyott a fagy
megrepedt valóság
távolból nyikorgás
az utcán semmi más
Már csak várok
hópelyhek gyűlnek
sapkámon ünnepet ülnek
az este olyan más
Szövetség
Te Karácsony! A Tiéd vagyok, nyűgözz le!
Mint gyermekkoromban egyszer,
amikor megérintettél fényes tűleveleddel,
szövetségesek lettünk.
Aztán sok éven át nem találkoztunk.
Egy ideig nem láttalak fiatal szemmel,
más fények villogtak, már tudom,
zavaróak és homályosak.
Most itt állok bánóan előtted,
kérlek, ragyogj, mint egykoron.
Szövetségünk maradjon a régi.
Neked ez semmiség, már tudom.
Tükör
Hóban látom magam,
fehér dombba hallom szavam.
Fagyos kezemet kiemelem,
a nap melegét bezsebelem.
