Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A Közösségépítő Kultúránk Programsorozat keretében több mint háromezer közművelődési szakember és aktív közösségi tag ismerheti meg a gyulai várat, az Almásy-kastélyt és Gyula más nevezetességeit augusztus végéig.
A programsorozatot a Nemzeti Művelődési Intézet indította el 2020-ban az Emberi Erőforrások Minisztériumának Lázár Ervin Programja támogatásával. Az esemény célja, hogy a résztvevők megismerjék a közművelődés kultúraközvetítő, közösségépítő szerepét. Az előadó-művészeti produkciók egy részét a Déryné Program támogatásával szervezik a programsorozat keretében.
2022-ben négy helyszínen, Gyulán, Kápolnásnyéken, Kiscsőszön és Lakitelken várják a közművelődési intézmények, színterek és fenntartóik munkatársait, a művelődő közösségek és az amatőr művészeti csoportok vezetőit, tagjait.
A fürdővárosba tíz napon keresztül nyolcbusznyi vendég, összesen 3200 résztvevő érkezik az ország minden pontjáról. A látogatók megismerhetik Gyula fő nevezetességeit, és megtekinthetik a Viharsarok Táncszínház rendhagyó történelemóráját.
Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója lapunknak kifejtette: az ilyen jellegű események nemcsak a látogatószám, hanem a marketing szempontjából is fontosak.
– Ezek a közösségek olyan településekről is jönnek, ahonnan ritkán érkeznek vendégek Gyulára. Volt, hogy egy 42 fős csoportból 39-en nem jártak még a fürdővárosban, ők remélhetőleg messzire is elviszik Gyula jó hírnevét – mondta.