Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - XXVII. Qkartour: Farkasvér folyt a Mátra kapujában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • MAGAZIN • 2022. június 17. 14:26
XXVII. Qkartour: Farkasvér folyt a Mátra kapujában
A pünkösdi csavargók idén Gyöngyös járásba szúrták a képzeletbeli térképtűt

A Qkartours elnevezésű pünkösdi túrasorozat résztvevői immáron 27. alkalommal hagyták el a várost, hogy ismét belekóstoljanak a Kárpát-medence természeti, kulturális és szakrális értékeibe. A busznyi csapat június 11-én indult útnak. Idén a képzeletbeli térképtűt a Mátra kapujába, illetve Gyöngyös járásba szúrtuk.

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

– Az a kevés, ami meg volt tervezve, az se úgy lesz – kezdte az eligazítást a buszon Kukár István, gyulai képzőművész-tanár, a túra szervezője, vezetője. A kijelentés nem rémisztgetésként hatott, inkább a hangulat megalapozásaként, hiszen ennyi esztendő után mindenki tudta: akármi is lesz, jó sül majd ki belőle, akár még kaland is adódhat.

A megszokott alföldi tájak mellett elbuszozva jutottunk el az első állomásig, ahol össznépi lángosozás szakította meg az utazást. De ezúttal nem helyi sült lepénnyel laktunk jól, hanem otthonival. A madár látta, ami nem volt madárlátta. Színes gabonatáblák mellett suhantunk el hazánk egykor Európa-szerte híres üzeme, a martfűi Tisza Cipőgyár mellett, majd koccintva tisztelegtünk az egykori Arany Hordó sörgyár panorámája előtt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Jó iramban értünk az elragadó templomairól, hangulatos sétálóutcájáról híres Gyöngyösre, ahol némi gasztronómiai séta után a megújult Mátra Múzeum látnivalóit: az erdőmúzeumot bemutató pavilont, illetve az 50 ezer éves mamutcsontváznak is otthont adó Orczy-kastélyt fedeztük fel. Az út fáradalmait már szálláshelyünkön, a sástói üdülőövezetben fröccsözéssel pihentük ki.

A vasárnap túranap. Akkor is, ha esik. Alföldi embernek furcsa a változékony hegyi időjárás, mégse vette el a kedvünket a kóborlástól. Csapkodó esőben szálltunk fel a gyöngyösi erdei vasút fedetlen vagonjára, hogy Szalajkaház állomásától gyönyörű napos időben ereszkedjünk le Gyöngyössolymosig. Az erdei ösvényeken, tócsákkal foltozott, murvás utakon könnyű volt a gyalogtúra, még ha az ígért pár kilométer a végére meg is duplázódott.

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Tikkadt délután készítette elő „korsómerítésre” a csapatot, igencsak jólestek Farkasmály történelmi pincesorának hűs borai. A napóleoni háborúk francia hadifoglyai által épített „borszuterén” előtt és a csaknem vele egyidős platán árnyékában öntöttük gigára az illatos cserszegi fűszerest, a karakteres chardonnayt, no, meg a honos farkasvért. Borász vendéglátónktól álmélkodva tudtuk meg: „képzeljük, vannak olyan emberek, akik édes bort isznak”.

Szélsebesen érkezett el a hétfői hazautazás reggele, csendes-kedélyes diskurzussal búcsúztunk a hegyektől, de a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum meglátogatása még tartogatott élményeket. A hosszú hétvégéből adódó zsúfoltságot a számos látnivaló: legfőképpen a javarészt hazai faunát bemutató óriásakváriumok és a tiszai hajókázás könnyen feledtette. A programok után a „jármű belsejébe” tértünk. Útközben egyre ismerősebb táj üdvözölte a pünkösdi csavargókat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Kukár István szerint a töretlen túrasorozat titka, hogy a sok-sok éve együtt kiránduló, rutinos csapat tagjainak nincs sok elvárása egymással szemben.

– Minden nagyon jól sikerült. Amit elgondoltam, teljes mértékben sikerült megvalósítani: kisvasúton utaztunk, sétáltunk a hegyekben, finom borokat ittunk. Örülök, hogy sikerült megtalálni ezt a „rést”, hiszen az elmúlt huszonévben annyira körbelőttük már „magunkat”. Eddig általában tartottuk magunkat ahhoz, hogy nem mentünk vissza ugyanoda. Azért még vannak olyan helyek, ahol nem voltunk. Januárban megkeresem a következő rést ezen a 300-400 km-es sugarú körön, és ha a Jóisten megengedi, megyünk jövőre is kirándulni – osztotta meg terveit a Qkartours motorja.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)