A XXVI. Qkartours ezúttal „pacsirtamegfigyelésre” és erdei utakra indult
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Míg a tavalyi esztendőben, két járványhullám között éppen sikerült „ellógni” a Mecsekbe, idén a kiruccanás kivitelezhetetlennek tűnt. A gyulai képzőművész-tanár elmondta, a szervezési próbálkozások elé sorra gördülő akadályok után jött az ötlet, hogy legyen mégis valami, és ha nem lehet ott aludni sehol, hát a környéket járjuk körbe.
Csaknem negyvenfőnyi csapat gyülekezett a máriafalvai Fehér-Körös-hídnál, a busznyi társaság ezúttal nyeregben indult útnak. Az első állomáson, a városerdei vendéglátóegységben lendületet kapott a banda, és egyhuzamban tekert Szanazugig. A dobozi erdő bejárata némi dagonyát ígért, így a legtöbben gyalog vették be magukat a pagonyba. A cél a Fekete-Körös holtágában rejlő Árpád-kori földvármaradvány volt, amelyet a legenda szerint egykor Veres Sámson táltos, később falubíró, majd törököt abajgató rablóvezér építtetett. Visszatérve az erdőszélre, a kipányvázott drótparipák újranyergelése gyorsabban ment az egyre erősödő szemerkélésben, így szaporán jutott el a brancs a dobozi csárdába, ahol jóleső forró gulyás várta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ebéd közben alábbhagyott a zuhé, így ráérősebben karikázott a kompánia a közeli Szent Kereszt kápolnához. A Wenckheim-kastély parkjában épült templomot nem véletlenül hívják a környék ékszerdobozának, hiszen enteriőrje márványból, féldrágakövekből, aranymozaikból áll. A látogatás kuriózumaként a házigazda, Jeanne-Marie Wenckheim Dickens fogadta a kirándulókat. A szentély története után a grófnő viszontagságokban és kalandokban bővelkedő életéről beszélt, hogyan menekült el nyolcévesen családjával 1944-ben, majd Bécsen, Algérián, Skócián, Kanadán, Argentínán, Anglián keresztül végül hogyan tért vissza hazájába és szülővárosába. A szomszédos családi kripta és az 1863-ban Ybl Miklós tervei alapján épített magtár megtekintése után a Kettős-Körös hídján közelítettünk utunk következő állomásához, a pósteleki kastélyromhoz.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A sáros erdei utakat kerülve Gerláról indultak a kerók a rengetegbe. Így kisebb távolságot kellett megtenni a felázott erdei csapáson, a híg sár és az aljnövényzet elegye azonban nem egy kereket megfogott. A vadregényes út végén a valaha jobb sorsú neobarokk kastély sokhektáros parkja és omlatag romjai fogadták a csatakos csapatot. Hazafelé már a kátyús aszfaltútnak is lehetett örülni, de a megérdemelt pihenés előtt még utolsó stációként nem ártott lecsutakolni a drótparipákat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kukár István hangsúlyozta, az idei túra legfőbb célja az együttlét volt.
– Az útnak volt egy ki nem számítható hozadéka is, amikor a dobozi neoromán kápolnában az aranyos, kedves grófnő fogadott bennünket, aki egyórás élménygazdag önéletrajzi előadást tartott nekünk. Jó volt hallgatni, hogy ennyi buktató és szenvedés után ilyen pozitívan tud beszélni az életéről. Egész nap mentünk úton, mentünk erdőben. Volt eső is, meg nem is. Volt sár is, meg nem is. Aki tud biciklizni, az jött rendesen, aki nem tud, az leesett a bicikliről – foglalta össze a napot a túravezér.
Végül hozzáfűzte: nehéz terepen a lényeg, hogy a lendületet nem szabad elveszíteni.
Csupán ezt kérjük tőle is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
