Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Marad a szaldóelszámolás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2021. július 14. 16:00
Marad a szaldóelszámolás
Jó hír a napelemet telepítő családoknak: 6–7 évre csökken a megtérülés

Továbbra is megmarad a szaldóelszámolás a napelemek telepítésénél a támogatást igénybe vevő családoknak – hívta fel a figyelmet Cserkúti Borbála, a napelemes rendszerekkel foglalkozó, gyulai székhelyű Békés Napenergia ügyvezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy ezentúl régi-új nevükön, ELKO-SOLAR Kft. néven találkozhatnak velük az ügyfelek.

– Néhány hónappal ezelőtt arra kértük ügyfeleinket, hogy ha még szaldós elszámolással, otthonfelújítási támogatásból szeretnék megvalósítani napelemes rendszerüket, gyorsan döntsenek, mert június 30-ig van lehetőségük a támogatás igénybevételére a szaldós elszámolás megtartása mellett – ismertette az előzményeket.

Elmondta: a határidőt hatályon kívül helyezte a kormány, vagyis továbbra is megmarad a szaldóelszámolás a támogatást igénybe vevő családoknak, így nem kell választaniuk a támogatás vagy a kedvezőbb elszámolási forma között.

Rámutatott: a döntésnek köszönhetően a korábbi 9–10 éves megtérülés 6–7 évre csökken az önerős beruházásoknál.

– A rendelet komoly könnyítést jelent, aminek várhatóan nagy felhajtóereje lesz. Cégünk felkészülten várja ezt az időszakot, a héten ismét új kollégával bővültünk – emelte ki.

Baji Norbert, a cég tulajdonosa arról számolt be, hogy a már korábban is használt ELKO-SOLAR Kft. névhez új logó készült, amelynek fő színe a lila.  

– A fotoszintetizálás során a növények a zöld színtest előállításához a napfény bizonyos spektrumait használják. A zöld színhez a fény lila spektruma kiemelten fontos, a lila az élet színe – fogalmazott.

Bővebb információ: hello@bekesnapenergia.hubekesnapenergia.hu, Elko-Solar Kft Facebook-oldal,  Instagram: elko_solar      

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)