Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Mikor termel legjobban a napelem?
Sokakban felmerülhet a napelemek kapcsán, hogy melyik az az évszak, amikor a rendszer a legjobban termel, de szigorúan véve nem beszélhetünk ilyenről, ugyanis a paneleknek nem a melegre van szükségük, hanem a fényre.
Az időjárási viszonyok már befolyásolhatják a működés hatékonyságát, az ideális állapot ugyanis az, amikor szikrázó a napsütés, de nincs forróság, hiszen – ahogy mindenki tanulta fizikaórán – hő hatására romlik a vezetők vezetőképessége. A panelek feketék vagy sötétkékek, így ha nyáron 40 fok van, a cellák képesek 60–70 fokra is felmelegedni, így romlik a hatásfokuk. Ha mégis szeretnénk kiemelni egy optimálisabb évszakot, figyelembe véve a magyar éghajlatot és klímát, akkor az a tavaszi és őszi időszak lenne.
A tájolás fontossága
Egy másik gyakran felmerülő kérdés a napelemek tájolásával kapcsolatos. Tévhit, hogy a rendszereket csak a déli oldalra lehet telepíteni, kelettől nyugatig ugyanis mindenhova fel lehet szerelni a paneleket, valamint mindnek megvan az előnye.
Minimális különbség van például a déli és a kelet–nyugati tájolású tető között, ezt hozamszámítással lehet igazolni az ügyfél számára, amely megmutatja, hogy az adott rendszer, adott tájolású tetőn hány kilowattórát képes termelni évente.
Amikor már működnek a napelemek, akkor a tulajdonos ezt nyomon tudja követni, összehasonlíthatja a termelési adatokat az előrejelzéssel.
Bővebb információ: hello@bekesnapenergia.hu, bekesnapenergia.hu, Békés Napenergia Facebook-oldal.