Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni a napelemtechnikát, és ezzel hozzájárulni egy fenntartható jövő kialakításához – fogalmazott Baji Norbert, a gyulai székhelyű Békés Napenergia tulajdonosa.
Az eddig csaknem negyvenezer négyzetméter napelemet beépítő cég Békés és Csongrád-Csanád megyében kiemelt stratégiai partnere az ország egyik vezető kis- és nagykereskedésének, a Tiszta Energiák Kft.-nek.
Mint megtudtuk, a cégtulajdonos 2012-ben kezdett komolyabban foglalkozni a napelemes rendszerekkel. Kezdetben egyéni vállalkozóként, főállása mellett végezte a telepítést, majd 2019-ben céget alapított.
A Békés Napenergia jelenleg tíz embert foglalkoztat, akiknek munkáját külsős vállalkozóként több szakember, energetikus és pályázatíró is segíti.
Baji Norbert hangsúlyozta: bevételeik jelentős részét humánfejlesztésre fordítják, hiszen fontosnak tartják, hogy munkatársaik felkészültek legyenek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A tulajdonos arról is beszélt, hogy vállalkozásuk családbarát munkahelynek számít, és munkatársaival az önkénteskedést is fontosnak tartják: havonta egyszer csapatépítő tréning keretében szerveznek valamilyen akciót, például szemétszedéssel teszik tisztábbá a környezetüket.
Cserkúti Borbála, a cég ügyvezetője elmondta: a napelemes rendszerek telepítése előtt felmérik az igényeket, és megvizsgálják a fogyasztási adatokat. Ugyancsak az előkészítés része a hozamszámítás, az árnyékelemzés és az éves termelés megbecsülése. Az eredményeket összegezve tervezik meg az egyedi napelemes rendszert, majd árajánlatot készítenek.
Az ügyvezető kiemelte: az aktuális pályázati, finanszírozási lehetőségekről is tájékoztatják ügyfeleiket. Hozzátette: a pályázati forrás műszaki támogatásához szintén előzetes terveket készítenek a rendelkezésre álló adatok alapján.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Arra is kitért, hogy a régi ügyfeleik kezét nem engedik el, már felszerelt rendszereik működését monitorozással folyamatosan figyelemmel kísérik.
– Cégünk hírneve szájhagyomány útján terjed, ügyfélmegkereséseink jelentős része már meglévő kapcsolataink ajánlásából származik – fogalmazott.
Bővebb információ: hello@bekesnapenergia.hu, bekesnapenergia.hu, Békés Napenergia Facebook-oldal.