Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 5 haláleset, 48 súlyos és 126 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2021. június 14. 08:30
Az elmúlt 72 óra az utakon: 5 haláleset, 48 súlyos és 126 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén június 11-én 0 órától június 13-án 24 óráig a rendőrök 179 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből öt halálos kimenetelű közlekedési balesetben öt ember vesztette életét, 48 baleset súlyos és 126 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 641 személyt fogott el, közülük 96 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 409 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 625 személyt állítottak elő, köztük 318 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 49 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 440 esetben történt.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 319 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 343 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Ugyancsak ezen a hétvégén tíz határsértőt fogtak el a rendőrök, további három személy ellen embercsempészés bűntett miatt, három fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)