Szabó László
VÉNIDŐ
- Nincs már öröm,
- és bár bánat se nincsen,
- elmennék végre, a kezem a kilincsen
- rég. Sorsomat viszem – börtönöm
- falán a kusza vésetek
- titkát ugyan ki fejtené
- meg? A kód csak Istené.
- Márványt se véssetek –
- a víz felett a lenge szélben néhány
- maréknyi por lebeg,
- nem szív, nem hús, nem rothadó belek.
- Csak egy ajtó csukódik be némán.
