Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kipipálandó kötelezettségből szép, nemes, felemelő feladat lett

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2020. november 09. 16:30
Kipipálandó kötelezettségből szép, nemes, felemelő feladat lett
Bemutatták az Erkel Ferenc Társaság elmúlt három évtizedét felelevenítő kötetet

Somogyváry Ákos elnök és Dézsi János alelnök

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az 1989-ben alapított Erkel Ferenc Társaság elmúlt harminc évét eleveníti fel az Emberöltőnyi Erkel-emlékezet – Mozaikok az Erkel Ferenc Társaság három évtizedéből című kötet, melyet Erkel Ferenc születésnapján, november 7-én mutattak be a gyulai városháza dísztermében.

A könyvről Somogyváry Ákos karnagy, a társaság elnöke, Erkel Ferenc egyenes ági leszármazottja és Dézsi János alelnök beszélgetett. Mint kiderült, bár utóbbi szerkesztette a kötetet, a kiadvány közös munka eredménye.

– Kipipálandó kötelezettségből szép, nemes, felemelő feladattá vált a könyv létrehozása – fogalmazott a bemutatón Somogyváry Ákos, aki azt is elárulta, hogy tudatosan választott a kiadványnak alliteráló címet.

Elmondta, a kötet ötletét a Tóthné Fajtha Anitával folytatott beszélgetés adta. A Gyula „Erkel-testvérvárosának” számító Budakeszi művelődési központjának igazgatója arra hívta fel az elnök figyelmét, hogy a társaság alapításának 30. évfordulójáról illő volna egy kiadvánnyal is megemlékezni. Az Erkel-életmű népszerűsítését és ápolását célul kitűző egyesület egyébként több évfordulót is ünnepelt az elmúlt időszakban, hiszen tavaly volt a Himnusz megzenésítésének 175. évfordulója és a szervezet első történelmi hangversenyének 31. évfordulója.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Somogyváry Ákos arról is beszélt, hogy a társaság pályázati támogatást nyert el a Nemzeti Együttműködési Alaptól. Az összegből egy egész évadon át tartó programsorozatot szerveztek volna, ez azonban a koronavírus-járvány miatt meghiúsult. Elmondta: a tavaly Erkel-ösztöndíjban részesült Rózsa Kitti, az 1853-ben alapított Filharmóniai Társaság zenekara és a Lavotta zenekar is fellépett volna Gyulán.

Dézsi János felidézte: eredetileg puha fedeles kiadványt terveztek, de a tipográfiai előkészítés során kiderült, a testesebb anyagot érdemes igényesebb formában megjelentetni. Hozzátette: a grafikai kivitelt tervező Mocsár-Pörjés Józsefnek is köszönhető, hogy kemény fedeles, színes, fényes papírra nyomott könyvet tarthat a kezében az olvasó. Az elnök hozzátette: a kiadvány tipográfiai szerkesztője korábban több éven keresztül tervezte a magyarországi Erkel-kórusok és a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) naptárait.

Somogyváry Ákos kiemelte: a könyvben külön fejezetet szenteltek a társaság megalakítását inspiráló, Kassai IstvánNádori Péter és Göblyös Péter tollából származó írásoknak, melyek a Magyar Nemzet hasábjain jelentek meg. Ehhez a témához kapcsolódik Németh Csaba történész írása is, amely az Erkel Ferenc Múzeum és az Erkel-hagyaték elmúlt hetven évéről szól. A 120 oldalas könyvben a társaság elhunyt tisztségviselőiről is megemlékeznek, többek között Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetudósról, az egyesület alapító elnökéről, Erkel Tibor zongoraművész-tanárról, egykori alelnökről, D. Nagy András helytörténészről, a társaság néhai titkáráról, valamint Gedeon Józsefről, a szervezet egyik alapító tagjáról, aki szintén titkára volt a társaságnak. Valamennyien „fáklyaként vitték az Erkel-ügyet” – mondta a fejezetben szereplőkről a karnagy.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A kötetben a társaság történetéről, kapcsolatairól, Gyula és Budakeszi viszonyáról, valamint az egyesület vezetőségéről is olvashatók írások. Mások mellett Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy, a KÓTA elnöke, Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke, Kertész Attila gyulai származású Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke és Perlaki Attila, az Erkel Ferenc Vegyeskar vezetője fejti ki gondolatait az évforduló kapcsán. Mellettük Pocsay Gábor egykori gyulai polgármester, Erkel Tiborné és Áchim Erzsébet gyulai születésű orgona- és zongoraművész is felidézi emlékeit. 

A helyszínen valamennyi néző ajándékba kapott egy példányt a könyvből. Somogyváry Ákos lapunknak korábban elmondta: a kötetet nem eladási céllal adták ki, de a nagyközönség számára is hozzáférhető lesz a gyulai könyvtárban.

 

Dombóvári János és Novák-Tóth Györgyi Hegedűművészek

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A beszélgetés után a Lavotta kamarazenekar vezetője, Dombóvári János és egyik tagja, Novák-Tóth Györgyi muzsikált a közönségnek. Somogyváry Ákos a kamarakoncert felvezetőjében jelezte: a zenekar a járvány miatt nem tudott fellépni teljes létszámban a díszteremben. Kifejtette: a koncertet eredetileg március 15-én tartották volna meg, Lavotta János zeneszerző halálának 200. évfordulójára emlékezve.

A társaság elnöke elmondta: a komponista a zenekari művek mellett olyan sorozatot is írt, amely két hegedűvel is előadható. Hangsúlyozta: a Lavotta által képviselt műfaj, a verbunkos fontos alapja Erkel Ferenc munkásságának.

A városházán hallható volt egy tihanyi visszhangot megidéző verbunkos, a Szigetvár ostroma című sorozat három tétele, egy lassú magyar, valamint a Duetto Hungarica hatodik darabja.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)