Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 6 haláleset, 48 súlyos és 89 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. október 05. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 6 haláleset, 48 súlyos és 89 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén október 2-án 0 órától október 4-én 24 óráig a rendőrök 143 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat személy vesztette életét, 48 súlyos és 89 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 530 személyt fogott el, közülük 103 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 335 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 525 személyt állítottak elő, köztük 269 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 41 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 314 esetben történt.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 312 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 69 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hazánk területén 16 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

 
 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)