Gajdács Ferenc is a súlyoknak feszült a Cutler Kupa elnevezésű nemzetközi fekvenyomó és felhúzó versenyen augusztus 16-án Siófokon. A fiatal sportoló súlyos autóbalesete után kezdte újra sportkarrierjét.
Gajdács Ferenc elmondta, 2010-ben kezdett el versenyezni, és egészen a 2016-os junior-világbajnokság aranyérméig menetelt. A fiatal sportoló azonban 2018-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, ami miatt teljesen megváltozott az élete.
– Tulajdonképpen kérdéses volt, hogy egyáltalán túlélem-e a balesetet, és ha igen, milyen formában tudom tovább folytatni az életemet. A balesetem után másfél év rehabilitációs időszak következett. A kórházban kezdtem el újra „sportolni”, volt pár eszköz a rehabilitáción, amivel erősíteni tudtam. Ha jól emlékszem, már az intenzív osztályon szóba került, hogy ismét versenyezni fogok. Szerencsére nagyon profi szakemberek foglalkoztak velem, így az álomból valóság lett – mondta Gajdács Ferenc.
A sportoló januártól Kelemen Attila és Süli József segítségével kezdte el a felkészülést, tavasszal pedig már egy versenyen le is szerette volna mérni a formáját. A vírushelyzet után ismét megnyílt lehetőség a viadalok megszervezésére, így Gajdács Ferenc is rajthoz állhatott. A korábban magyar bajnoki címet is begyűjtő versenyző a Cutler Kupán mérte le felkészültségét, a versenyen bronzérmet szerzett.
– Júniusban megnyitottak egy minden igényt kielégítő edzőtermet Gyulán, így még profibb körülmények között tudtam készülni a versenyre. Bár nem sikerült azt a súlyt elérnem, amit kitűztem magam elé, de visszaigazolást kaptam arról, hogy jó úton járunk. Köszönöm mindenkinek a segítséget, hálás vagyok a gyulai önkormányzatnak is a támogatásáért – tette hozzá.
Gajdács Ferenc a verseny után azonnal folytatta felkészülési programját, hiszen idén még egy magyar profi ligakupa és egy WUAP-világbajnokság vár rá.