ügyvezető
Telefonon történt megbeszélésünkre hivatkozva az alábbiakban küldöm meg a közleményt. Kérem, hogy azt változatlan formában, kommentálás és vélemény nélkül, más ezzel kapcsolatos cikkhez nem felhasználva kérem közölni.
Ezzel ellentétes megjelenéshez nem járulok hozzá.
Üdv. Galbács"
"Közlemény
Gajda Róbert, mivel már hivatalosan nem szereplője a gyulai közéletnek, nem tartottuk fontosnak, hogy hosszadalmas és felesleges perbe keveredjünk vele. Vele – mivel nagy nyilvánosság előtt említettük a nevét – , elnézést kérve közösen lezártuk a köztünk levő vitát.
Ma a hatalom kritizálásához nagy bátorság kell, amivel tisztában voltunk már a kezdetektől fogva. Tudtuk, hogy a hatalomban levő közszereplőknek sok lehetősége van saját posztban, kommentben, akár fizetett posztban közzétenni a maguk igazát. Ugyanakkor akár ezen eszközök mellett is napjainkban szívesen választják a jogi eljárásokat a kritikát megfogalmazók elhallgattatására.
A közügyek megvitatásának szabadsága a demokrácia alapvető feltétele. Ez csak akkor érvényesülhet, ha minden állampolgár szabadon kritizálhatja az államhatalmat gyakorló és így nagy befolyással rendelkező embereket. Ha közszereplő indít eljárást egy bejegyzés vagy kritika miatt, az Alkotmánybíróság már 1994-ben megfogalmazott véleménye szerint is ez félelemkeltésre irányul és csak a politikai véleménynyilvánítás elfojtását szolgálja.
A polgármester, a polgármester sógora és annak üzlettársa által közösen, mint közszereplők és közös érdekcsoport által kezdeményezett per állításaival szemben – mivel a városunk jövője és demokratikus közélete a tét – bátran kiállunk. Annál is inkább, mert a benyújtott kifogásukban az állításaim tartalmát egyáltalán nem, csak az abból általuk kikövetkeztethető véleményt kifogásolják.
Galbács Mihály önkormányzati képviselő
MMM"

























