Gyulai Hírlap - Pillangóhatás

Matei Vișniec ezt kéri a darab mindenkori közönségétől: ne csak nézze, élje is meg, hisz lehetséges, ebben a megközelítésben rejtőzik a megfejtés kulcsa. Színművében mankót is ad, magyarázatot a migráns kifejezésre. A kezdő jelenetek egyikében A Politikailag Korrekt Agytornásszal (Esti Norbert) mondatja el, mi a helyes, és mi nem az. Részletesen kifejti, hogy az információs médiák ma már nem élnek olyan kifejezésekkel, mint a menekült vagy az illegális bevándorló, tudniillik a teljes globalizációban nem lenne politikailag korrekt a használatuk. Nincs miért elégedetlenkednünk: ezt mi akartuk, az országunk, az egész nyugat, hangzik a verdikt.

Ebben a globalizált világban, magyarázza a nyakkendős agytornász, mindannyian migránsok, nem pedig bevándorlók vagyunk. A bevándorló ugyanis az, aki egy másik térből érkezik, egy vagy több határon is átlép, majd letelepedik egy olyan városban, faluban, amelynek a törvényeit, a szabályait, a szokásjogait neki tisztelnie kell. Vagyis: elhagy egy olyan helyet, amelyet otthonának nevez, és megállapodik egy másikban, ahol már nem érzi magát otthon. Mindeközben a migráns bárhol otthon van, az egész földön. Ilyen tekintetben mindenki migráns, hisz jogunk van oda menni, ahová akarunk. Minekutána globalizáltuk a gazdaságot, lehetővé tettük a gondolatok, a tőke, a javak és a szolgáltatások szabad áramlását, miért is ne ismernénk el a szabad vándorlás jogát is?, teszi fel a kérdést A Politikailag Korrekt Agytornász A Magas Beosztású Politikusnak (Bekő-Fóri Zenkő).

Az új világban, amelynek játéktere a nézőtér, azaz a tenger, a színpad pedig az a tér, ahová a közönséget felültetik, egyenesen bele abba a csónakba, amelybe a migránsokat is, a 21. század nagy technikai vívmánya, a mobiltelefon lesz a valódi mentőmellény, az őrangyal, az Európába jutás iránytűje. A készüléknek a használata sem véletlenszerű: a telefonlista legelejére a lampedusai parti őrség számának kell kerülnie. Az utasítás azoknak szól, akik egyetlen bárkában zsúfolódnak mozdulatlanul tíz órán át, személyigazolvány és identitás nélkül, egyenlő félként, névtelenül és kortalanul, háborús menekültként. Mert a nyomorúság, az éhezés nem ok arra, hogy bárki is útra kelljen, segítséget kérjen, mondja A Csempész (Barabás Árpád).

Ahogy telik-múlik az idő, kiderül, a migrációról mindenkinek megvan a maga véleménye. Még az egyszerű balkáni parasztember (A Feleség: P. Fincziski Andrea, A Férj: Dunkler Róbert) sem tartja normálisnak, kérdéseket vet fel benne, félni kezd az ajtaján kopogtató feketéktől. De felfogja, nincs mit tennie, meg kell tanulnia együtt élni velük a saját házában. Megállapítja: bizonyára azért van ez így, mert isten szereti a változatosságot.

A migrációra Matei Vișniec értelmezésében is egész ipar épül. A csacsogó hoszteszek (Hosztesz 1: Varga Márta, Hosztesz 2: Márkó Eszter, Hosztesz 3: László Kata) szívverés-érzékelő készüléket kínálnak az európai vásárlónak. Az eszköz, amely hatásosabb a hőmérséklet-érzékelőnél, a tíz centiméter vastag páncél mögött is képes kimutatni a migráns jelenlétét.

A piacon az Európai Szögesdrót Szalon is megjelenik. Ez a migráns-ellenes szögesdrótok széles családját forgalmazza, forradalmian új termékeket, emberarcú szögesdrótokat világoszöld színben, hogy az ökologikus megjelenítés követelményének is megfeleljenek, de élősövényként is használhatók legyenek. A választék, amely művészi igényeket is kielégít, jó bevételi forrásnak tűnik. Árnyékában piknikek, reggelig is rendezhetők. Ám az, hogy a reklámok idealizált világának mennyi a realitása, akkor derül ki, amikor a szexi hoszteszek megtépázottan, megerőszakoltan térnek vissza hallgatóságuk elé.

Az emberkereskedelem a mentőöv-businesst is fellendíti. Valódi mellény helyett a bárkában utazók olcsó hamisítványokat kapnak, amelyek inkább koporsók, mint biztonsági eszközök. A partra vetett holttesteket kamionnal gyűjtik össze és névtelen sírokba temetik el, beazonosításuk végett a hozzájuk tartozó DNS-eket jegyzik fel a sírkövekre.

A lampedusai sírásó (Szűcs-Olcsváry Gellért) műanyag fóliákba csavarja a hullákat, majd miután nem kap újabb szállítmányt, a fóliákat kimossa, és újrahasznosítja. Mert az Európai Unió semmit sem tesz a hullákért. A sziget egyetlen sírásója szerint minden egyes tagországnak vállalnia kellene egy-egy vízbe fúltat is, az arányos elosztás alapján. A hozzátartozóit kereső szír asszonynak (Márkó Eszter) így egyetlen vigasza van: megnézheti az elhullt gyermekektől származó babák és plüssök gyűjteményét, amit mézesmadzagként húznak el az orra előtt.

A védtelen kiszolgáltatottakra a szervkereskedők is lecsapnak. A londoni vécés munka előbb csak egy szaruhártyát, majd a teljes emberi életet követeli. A tizennyolc éves afrikai Elihunak (Antal D. Csaba) nincs alternatívája: Az Ember Akinek Az Arcára Fagyott A Mosoly (Tóth Árpád) szerint ő nem csak két kezet, két lábat, két szemet és két vesét kapott istentől, hogy mindig legyen egy tartalékban, hanem két életet is. Az egyiket a földön, a másikat az édenben. A csempészek számára Elihu csupán egy élő hús, amellyel bármit meg lehet tenni. Fellógatják, mint egy vágómarhát. A jelenetet mi, nézők testközelből nézhetjük végig.

A darab azt is kifejti, miért vezethet konfliktushoz a kulturális különbözőség. A Kendős Nő (Varga Márta) finoman kifejti: a nő mérgező, testének formája megbonthatja a társadalmi békét, felizgathatja a férfiak pillantását, tragikus pusztítást végezhet a férfiak lelkében, zaklatottságot eredményezhet, erotikus fantazmagóriák forrása lehet és pokollá teheti a közéletet. Ezért kell elrejteni.

A nő testétől a férfiak fejei olyan vágyakkal lesznek tele, amelyeket lehetetlen teljesíteni, ez pedig a civil békét is megmérgezheti. A kendős nő, a hangtalan énekesnő kijelenti: nem szeretné kibillenteni egyensúlyából a társadalmat, nem szeretne káoszt előidézni, inkább nem megy ki fedetlenül az utcára. Majd a pillangóhatást is elmagyarázza, miközben a nézőtér legfelsőbb soraiból földig érő fehér viseletében lesétál a színpadra, s szembefordul a nézőkkel. Arcát, az egyetlen látható testrészét a háttérre is kivetítik. Szent meggyőződéssel ismeri itt be, hogy a nők mellei, a nyakuk, a köldökük, a csípőjük finom vonalai, a szemöldökük és a szempilláik is pillangószárnyból jövő szárnycsapások. Velük ellentétben a férfiak sűrű szakállukkal, vastag nyakukkal és szőrös mellkasukkal sosem okoznak rendbontást, ők sosem fertőznek be más élőlényeket erotikus fantazmagóriákkal. Épp ezért úgy járhatnak, ahogyan nekik jól esik.

A Kendős Nő dalt is énekel arról a nyomorúságról, amelyben az emberiség él, és amelyért nyilván a nő a hibás, a felelős. A nő, aki publikusan nem énekelhet. Dalát ugyan nem halljuk, de figyelemmel követhetjük a mobilján, hogy pont egy percig tart.

Az előadás végéhez közeledve a jelenkori Európa minden szörnyűsége és szégyene előkerül: a szivárványos felvonulások, a Pride, amelyben megnézhetjük, milyen Tóth Árpád transzvesztitaként, női alsóneműben, csupasz fenékkel, combfixszel, és amelyben a modellek PET palackokból és nejlonokból összetákolt ruhakompozíciókban riszálják magukat előttünk. Hozzájuk társulnak a szindikalisták, a taxisok, a szociológusok és a szexológusok. Mert ezt tette Európa! Velünk.

Az összegzés kimondásának útját mobiltelefonok százai, ezrei kövezik ki. A társulat szembenéz a közönséggel, és kimondja: előbb-utóbb migránsok leszünk mind, mert most ez a trendi, s mi mindnyájan egyazon csónakban evezünk. Ne izgassuk magunkat, halljuk tőlük, semmi sem fog elveszni, mert ők mindent magukkal hoztak, ami számukra érték. És ezzel forradalmat hoztak, új humanizmust. Egy új korszakot, egy új időszámítást, amely legalább száz évig fog tartani.

Miután mindez elhangzik, új polgártársaink visszaülnek a helyükre, a nézőtérre, s mindegyikük tovább nyomkodja a telóját. Tapsolhatunk, ez őket már nem érdekli.

A bukovinai származású Matei Vișniec darabját Franciaországban, Portugáliában, Görögországban, Törökországban, Tunéziában, az Amerikai Egyesült Államokban, Moldova Köztársaságban és Romániában is bemutatták már. Eredetileg az Olaszországba menekült románokról akart írni egy drámát, Beppe Rosso torinói rendező barátja javaslatára. Ám Afrikából és a Közel-Keletről 2015-ben újabb tömeg indult el Olaszország felé, s ez akkora intenzitással bírt, hogy felborította a világrendet, és egyben Vișniec tervét is. A színmű ősbemutatója a torinói Stabile teátrumban volt 2017 januárjában. Ugyanebben az évben a Migránsoook a franciaországi L’Œil du Prince színházi folyóiratban is megjelent nyomtatásban. Azóta számos helyen bemutatták. A székelyudvarhelyi produkciót, Zakariás Zalán rendezését maga a szerző is nagyra értékelte.

A darabban Boda-Szász Krisztát (Migráns 14) és Pál Attilát (Ayub, Ali, Csempész 3, Migráns 13) is láthattuk, felvételről Kudelász Nóbelt (A Műsorvezető) hallhattuk. A kiváló zenét, a jelmezeket és a díszletet Csíki Csabának köszönhetjük, a fényeket Tóásó Istvánnak, a hangeffektusokat Boca Hunornak, a dramaturgiáért és a fordításért Bereczki Ágóta felel. Megjegyzendő: a színészek mindenike több szerepet játszott.