Gyulai Hírlap - Vidám Shakespeare

Pikli Natália,az ELTE Anglisztika Tanszékének adjunktusa Romantikus komédia és szemtelen szexualitás: Szentivánéji álom és Sok hűhó semmiért címen tartott előadást. Kiderült, hogy a nagy előd sok vígjátéka folklorisztikus hagyományokból táplálkozik, archetipikus mintákat követ, klisék mentén építkezik, de azokat olyan dramaturgiai érzékkel variálja, hogy képes eljutni a komolyabb, mélyebb tartalmú költői-filozófiai közlésekhez is. A romantikus komédiák (romcom) nyelvezetében megvan a pikantéria, a szavak jelentésrétegei engedik játszani a színészeket és a fordítókat is. A Sok hűhó semmiért (1599-1600) eredeti címe: Much Ado about Nothing, amelyből az utolsó szó jelentette a női nemi szervet is. A limerence (birdlime ’lépesvessző’ + romance ’románc’) szóösszerántás a hölgyek vásári „megvesszőzésére” utalhat, amely rokon a Bújj-bújj zöld ág vagy Csigabiga gyere ki gyermekdalok nagyon is felnőtt tartalmával. A szerelmesek között lidércek járnak, a night-mare egyfajta lidérc-nyomás, burkolt szexualitás, sokszor ló (hobby-horse vagy szamár vagy más állat) alakban megjelenő erotika. Máb királynő a bábatündér, Mercutio kifejti a Rómeó és Júliában: „Ő, a Mab királyné, / Lovak sörényét éjjel egybefonja, / Csombókos hajba süt varázsgubancot / S hogy szertebontod, az babonaság. / Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik, / Megnyomja, terhet bírni így tanítja, / Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.” Pikli rámutat, hogy a drámák minduntalan felmutatják a férfi-nő kapcsolati veszélyt, de adnak reményt is. John Donne idézettel zár: „Love's mysteries in souls do grow, / But yet the body is his book”.

Fazekas Sándor, a Kaposvári Egyetem, Pedagógiai Kar, Magyar Nyelvi és Kultúratudományi Tanszék adjunktusa. Szonettek és vígjátékok összefüggéseiről mesélt. Shakespeare 154 szonettjének újrafordításán dolgozik, magyarázó jegyzetekkel látja el azokat. Közben arra döbbent rá, hogy rengeteg utalás és szövegegység a drámákban is megtalálható, amelyeknek azonos a jelentésmezeje. Különösen a Vízkereszt, vagy amit akartok engedi meg, hogy ezekkel az allúziókkal, párhuzamokkal, konnotációkkal játszunk. A férfi és női identitásnak számos metaforája van, amelyek közül a féreg és rózsa emelhetőek ki. A cirmosnak képzelt, valójában többszínű damaszkuszi rózsát megtámadja a hajtásfúró rózsadarázs, teljesen tönkretéve a virágzatot, ahogyan a férfi képes megalázni, tönkretenni a nőt. Ezt a szimbólumot többször is felhasználta Shakespeare drámában, szonettben. Viola ekképpen szól a Vízkeresztben: „Szerelméről sohsem szólt; / Mint féreg a bimbót, a titkolás / Úgy élte rózsaarczát; csak tünődött; / S zöld-sárga tépelődéssel ugy ült, / Miként a Türelem egy sírkövön, / Mosolygva a bút. S ez nem szerelem?”

A szekció záróelőadását Nagy András, a Pannon Egyetem Színháztudományi Tanszékének docense tartotta. Vízkereszt, vagy mit is akarunk című élményanyagában, amely a konferenciát megelőző napokban látott bemutatókból táplálkozott, arra hívta fel a figyelmet, hogy a shakespeare-i darabokban nagy hangsúllyal jelennek meg a metamorfózisok. Az átöltözéseknek, átlényegüléseknek, nemcseréknek, valamint az ezekből kialakuló mulatozásoknak, rendbontásoknak a reneszánsz karneválokat, felvonulásokat megidéző szerepük lehet. A tenger is mindig más, hajótörötteket nyel el, de sokszor új élet forrása, átitatva keresztény szimbolikával. Nem nehéz észrevenni, hogy a Vízkeresztben Viola akár Aphrodité kel ki a habokból, majd nemiségét titokban tartva ejt szerelembe többeket, ezzel zavarva meg az egyszerű hétköznapok érthetőségét, társadalomformáló alapszabályait. Ugyancsak Viola mondja a darabban: „Nem, rejtélyes szivem; s mégis az ármány minden cselszövényére esküszöm, nem az vagyok, a mit játszom.”

A konferencia szervezője, a második szekció első előadója, a Magyar Shakespeare Bizottság titkára, Almási Zsolt volt. Előadásának választott címe – Szerepkettőzések három mai magyar Szentivánéji álomban – arra engedett következtetni, hogy a Shakespeare-drámákban számomra gyakran érthetetlen szerepazonosságoknak bizony komoly okai vannak. Az első igen drámai ok: anyagi javakkal való spórolás – ez Shakespeare korában szintén vezető ok volt, különösen, hogy túl sok szerepre túl kevés (akkor még csak férfi) színész adatott, a drámaíró pedig köztudottan fogához verte a garast. A téma jelentőségére még 1997-ben Spiró György hívta fel a figyelmet Shakespeare szerepösszevonásai című könyvével. Almási egy 2014-es (Doiashvili-rendezés, Gyulai Várszínház és Nemzeti Színház), egy 2017-es (Kovács D. Dániel, Vígszínház) és egy 2018-as (Horgas Ádám, Szegedi Nemzeti) előadást választott annak bizonyítására, hogy a szerepcserék talán éppen annak a kettősségnek, azon szélsőségeknek a bemutatására szolgálnak, amelyet a férfi- és nőkarakterek testiségtudatából származtathatunk. A kegyetlen, kemény, megalázó férfi szemben áll a szeretetteljes, gyengéd és megalázott nővel. A könnyed vígjátékok értelmezése átcsúszhat a vágyaktól és a megcsalások miatt bosszútól vezérelt szereplők durva elállatiasodásába. Ennek legszebb példája az álomnak álcázott „szamárszerelem”. A három előadásban kettőzött játékosok: Oberon és Theseus, Hyppolita és Titania, Philostrat és Puck. A szerepeket mindössze a ruházat különíti el számunkra. Almási háromféle értelmezést ad a három darab rendezői koncepciójának: rémálom, partiálom, karneváli álom. De addig jó, míg álom…

Fábián Annamária szintén az ELTE Anglisztika Tanszékének adjunktusa. Beszervezése a konferenciába üdítő színfoltot hozott. Will Shaky: Shakespeare alakja a BBC komikus jeleneteiben című előadásában nem a nagy drámaíró műveivel, hanem éppen magával a szerzővel foglalkozott. Shakespeare-ről sokszor ellentmondásos történetek, hiteltelen képek, másolt dokumentumok maradtak fenn, emiatt egyfajta városi legendává is vált. Az „avoni hattyú” zsenikultuszát, „Apollón fényes csillagát” a másik oldalról a feltörekvő, más tollaival ékeskedő varjú, a „részeges vadember” mítoszok halványították. Saját korában is lecsaptak erre a népszerűségre, például Sir William Davenantot a 126. szonettből kiindulva a Globe részvényes drámaíró törvénytelen fiának tartották. Ő pedig sosem cáfolta ezt. Később is sokan húztak le sok lóbőrt Shakespeare életéről, karakterét egészen ironikusan bemutatva. Ezekből állított össze Fábián Annamária egy remek listát: Hugh Laurie, Colin Firth és Rowan Atkinson, Szerelmes Shakespeare, a Horrible Histories Shakespeare-ről szóló szórakoztató kisfilmjei, az Upstart Crow sitcomja, végül az egészen friss All is True (2018), amely Kenneth Branagh újabb Shakespeare-adaptációja, de most nem egy mű, hanem az író utolsó évei állnak a középpontban.

Utolsó és egyben a legnagyobb tiszteletnek örvendő előadóként, a Magyar Shakespeare Bizottság tiszteletbeli elnöke, Nádasdy Ádám szólalt meg. A vígjátékok fordításaiban rejlő játéklehetőségekről talán a legnagyobb hiteleséggel ő tud nyilatkozni, hiszen tucatnyi darabot értelmezett, fordított le újra. Tökéletesen ismeri Shakespeare nyelvezetét, tudhatja, hogy még a tragédiákban is akad komikum. A példát a Rómeó és Júliából hozta, ahol a IV/5. jelenetben a három muzsikus és Péter rendesen összekapnak. Ezt a szövegrészt a legtöbb rendezés kihagyja, nem ismerve fel a komikumában rejlő lehetőségeket. A műfordítóként színre lépő Nádasdy azonban elmagyarázta, hogy az efféle egységeknek, betéteknek milyen nagy jelentősége van, hiszen általános Shakespeare-trükk a clown-jelenetek használata a feszültség oldására. A fordításkor pedig három lehetőség adatott meg számára, amelyeket így aposztrofált: ártatlan betoldások (az eredeti szöveg értelmét nem befolyásolják); kreatív betoldások (kiaknázható verbális elemek, amelyek erősítik, bevonják az adott nyelv humorának sajátosságait); arcátlan betoldások (amelyeknek semmi köze az eredeti szöveghez, de a szerzői szándékot jobban kidomborítják). A professzor előadói stílusa, ad hoc társulatalakítása a jelenlévő előadókból és gyakorlati példái lélekmelengető zárását adták ismét ennek a konferenciának, amelyen – hála Shakespeare-nek – igen szép számmal vettek részt diákok is.