Fotó: Misinkó Géza
Kilenc mázsa halat telepítettek április 30-án a Wesselényi-tóba. 2,5 kilogrammos átlagsúlyú, háromnyaras pontyok érkeztek a dunatetétleni halgazdaságból.
Ahogy azt Misinkó Géza, a Wesselényi-tó bérlője elmondta, a telepítés tovább folytatódik, hiszen a nyár folyamán még körülbelül negyven mázsa ponty telepítését tervezik.
– Emellett folyamatosan telepítjük a ragadozó halakat is a tóba, illetve meglepetésszerűen érkeznek majd a tó nyolc-, tíz- és tizenöt kilogrammos lakói is.
Misinkó Géza kiemelte, a horgászparadicsomot május 2. és 4. között verseny miatt lezárják.