Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Családi Pikniket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. augusztus 21. 16:10
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Családi Pikniket
Számos programmal várják az érdeklődőket szeptember 7-én a Wesselényi-tó partján

ficzere istvánkónya istván és nyíri mihály

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Családi Pikniket szeptember 7-én, szombaton 7.30-tól a Wesselényi-tó partján – jelentette be Kónya István alpolgármester, Nyíri Mihály, a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületének elnöke, valamint Ficzere István, a tó bérlője.

Kónya István kiemelte: a pikniken idén is lecsófőző versenyt rendeznek, amelyen körülbelül 50 csapat vesz majd részt, az érdeklődők még augusztus 30-ig jelentkezhetnek a +36-20/292-4272-es telefonszámon.

Hozzátette: most sem maradnak el a kiegészítő programok, így lesz agilitybemutató, python magic show, labdarúgó-mérkőzések, horgászverseny gyermekeknek, valamint több zenei produkció is, a sztárfellépő Bebe lesz.

Nyíri Mihály elmondta: negyedik éve rendeznek a piknikkel együtt helyitermék-bemutatót és -vásárt, ahová Gyuláról, Békésről, Békéscsabáról, Kétegyházáról, Vésztőről és Orosházáról is érkeznek.

Ficzere István aláhúzta: a gyermekek minden évben nagyon élvezik a horgászversenyt, ami azért is fontos, mert belőlük lesz a következő horgásznemzedék. Mint mondta, az idén még szeretné javítani a vízminőséget, jövőre pedig újabb halakat akar telepíteni a tóba.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)