a képviselő-testület március 28-i ülése
Fotó: Gyulai Hírlap – MPJ
Az első interpellációt Szabó Károly (Fidesz) tárta a testület elé, aki arra volt kíváncsi, hogy mi a helyzet a gyulavári kerékpárúttal, amelynek évekkel ezelőtt elkészültek a tervei – egy határokon átnyúló pályázat részeként –, de végül a megvalósításig nem jutottak el. A képviselő elmondta, hogy az eredeti tervek valószínűleg már nem érvényesek, de módosítani is kellene azokat, hiszen előrelépés lenne, ha a híd lábától a gyulavári kastélyig építenék ki a bicikliutat.
Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elmondta, hogy támogatja az elképzelést, illetve hozzátette, hogy a tervek anno nem valósultak meg, mert a pályázatok nem úgy alakultak, ahogy az érintettek számítottak rá. Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetőjének válaszából kiderült, hogy tervfelülvizsgálat kell, hogy azok újra engedélyesek legyenek, a másik lehetőség, hogy újakat csináltatnak.
Mint mondta a kastély és a híd közötti szakasz nagyságrendileg 1,9 kilométer kerékpárút építését indokolná, amelynek az ára – a jelenleg is készülő Temesvári kerékpárútra tett ajánlatokat figyelembe véve – nagyjából 95 millió forint lenne.
Másodikként Kiss Szabolcs (Fidesz) kapott szót, aki három kérdéssel készült az ülésre: az első a kisökörjárási erdő szélén kialakított kavicsos sétányra vonatkozott, amely körülbelül tíz évvel ezelőtt lett kialakítva, de romlik az állapota, illetve be sem fejezték akkor. Második kérdésében a Fehér Holló étterem elhanyagolt környezetéről érdeklődött, a harmadik pedig a Kétmalom utca és Vár utca kereszteződéséhez tervezett gyalogos átkelőről szólt, ahol már csak a felfestés hiányzik.
Az első felvetésre a városvezető válaszolt, aki kifejtette, hogy a sétányra árajánlatot kért a mérnöki osztály, a felújítás elvégezhető a körzeti karbantartási keret terhére. Befejezve azért nem lett, mert a sétányt magánterületen kívánták továbbvezetni, így nem lehetett megvalósítani a kivitelezést.
A második kérdésre Ködmönné Lipták Anna, az igazgatási osztály vezetője választ, amely kiderült: a közterület használatáról szóló rendelet előírja, hogy annak az ingatlantulajdonosnak kell rendben tartani az ingatlannal közvetlenül érintkező közterületet. A tulajdonost fel fogják szólítani, hogy tartsa be a kötelezettségét, amennyiben nem tesz ennek eleget – és mivel jogi személy –, akár 1 millió forintig terjedő közigazgatási bírságot is kiszabhatnak.
A Kétmalom utca és a Vár utca közötti gyalogátkelőhelyről Görgényi Ernő elmondta, hogy május 15-ig kell elvégezni a kivitelezési munkát, jelenleg folyamatban van a közvilágítás kialakítása, a zebrát csak ezután lehet felfesteni.
Fotó: Gyulai Hírlap – MPJ
A Köröspart utcai lakosok megkeresése miatt interpellált Mittag Mónika (Fidesz), akik az Élővíz csatorna állapota miatt aggódnak: egyre több helyen lehet látni, hogy feltöltik a parti részeket, ahol parkolókat alakítanak ki, néhány helyen le is betonozták ezeket. A képviselő hozzátette, hogy hasonló probléma van a németvárosi utcákban is.
A csatorna partja állami tulajdon – fogalmazott Molnár Csaba, így a városvezetésnek nincs rálátása arra, hogy kinek van engedélye és kinek nincs. A közterületen létesített kapubejárók és nyílt ároklefedésekkel kapcsolatban 2012-ben hozott az önkormányzat egy szabályozó rendeletet, ezek ellen fel is szoktak lépni.
Ökrös István (Fidesz) két témát tárt a grémium elé: egyrészt szeretné, ha megoldanák az ottlakai dűlő problémáját, ahol van egy nagyfeszültségű vezeték, amely nagy szél vagy viharok alkalmával összecsapódik, ez pedig áramkimaradáshoz vezet.
Görgényi Ernő szerint a mérnöki osztály levélben fogja jelezni a problémát az áramszolgáltatónak, akik ki fogják vizsgálni a problémát.
A képviselő második felvetésében kiemelte, hogy örülnek, hogy elkezdődtek a munkálatok a 44-es elkerülő úton, de így a forgalom a Hicu-telepi útra terelődött, valamint a munkagépek is ezen a makadámjellegű úton járnak. Szeretné, ha a munkálatok végeztével a kivitelező helyreállítaná az esetleges károkat.
A polgármester hangsúlyozta: a munka elkezdése előtt fényképek és videofelvételek készültek az útról, a kivitelezés után pedig ezekkel fogják összehasonlítani az út állapotát, így az esetleg károk biztosan ki lesznek javítva.
Lakossági megkeresés nyomán kért szót Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre): a képviselő Jókai Mór író mellszobráról érdeklődött, amely a várszínház kamaratermében – az egykori Jókai Kultúrházban – volt látható hosszú évtizedekig. Az alkotást Góg Mihály kőfaragó készítette, 2017 őszén azonban eltűnt a helyéről a szobor. A képviselő szerint az alkotás része Gyula történelmének, emlékeztet az épület régi életére, ezért arra volt kíváncsi, hogy hol van a szobor és mi vele a terv.
Az interpellációra Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója válaszolt: mint mondta, a szobor akkor került el az addigi helyéről, amikor átvette a színház vezetését. A kamaraterem előterében nem volt jó helyen, hiszen a büfépult és az illemhely között volt, így tömeg esetén veszélyeztetve volt az épsége, illetve méltatlan helyen is állt.
Hozzátette: több mint húsz éve a kamaraterem épülete a színház igazgatóságának székhelye, a kultúrház neve semmilyen formában nem öröklődött vagy maradt fenn, így a fiatalabb korosztályok és a nem gyulai lakosok nem értették, hogy mit keres az épületben Jókai Mór mellszobra.
Fotó: Gyulai Hírlap – MPJ
Hangsúlyozta: az író a szabadságharc bukása után a fürdővárosban töltött egy napot, méghozzá Erkel Rudolf házában, aki Erkel Ferenc testvére volt. Jókai később hálával emlékezett vissza a történtekre, ezért Elek Tibor azt javasolja, hogy az Erkel Emlékházban helyezzék el a mellszobrot, ahol méltóképpen lehet emlékezni az íróra és egyúttal egyértelművé tennék a városhoz fűződő kapcsolatát.
Görgényi Ernő egyetértett az elképzeléssel, amelyet Durkó Károly is támogatott.
Kiss Tamásné (Fidesz) a gyulavári és sarkadi híd közötti árvízvédelmi töltés autóforgalmáról érdeklődött: ahogy mondta, a töltést sokan használják gyalogosan és kerékpárral, de gépjárművek is gyakran járnak rajta, akik gyakran a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekednek. A képviselő kérdése az volt, hogy ellenőrzik-e, hogy ki és milyen sebességgel hajt fel a töltésre.
A töltés a vízügyi igazgatóság kezelésében van, ezért az igazgatótól kértek tájékoztatást – adott választ a városvezető. A tájékoztatásból kiderült, hogy a szakaszon csak az igazgatóság által kiadott hozzájárulással lehet autóval közlekedni. Az ott tartózkodókat folyamatosan ellenőrzik, ha szabályellenséget tapasztalnak, akkor az elkövető ellen eljárás indulhat, az engedélyét visszavonhatják.
Utolsóként Galbács Mihály (Fidesz) kért szót, akit két témában interpellált, legalábbis kettőben interpellált volna: első kérdését a Mágocsi utcában épülő kislakótelep ügyében nyújtotta be, a hétoldalas választ pedig 9 óra előtt 4 perccel kapta meg. Mint mondta, egy ekkora anyagot 20 perc nem tud elolvasni és értelmezni, így a kérdését visszavonja, és szeretné azt egy külön alkalommal, esetleg a következő ülésen megtárgyalni.
Második felvetése az óvodák felújításáról szólt: örömét fejezte ki, hogy ahol szükséges, ott az önkormányzat biztosítja az önerőt, akár többletforrást is a szükséges munkálatokhoz. Kiemelte, hogy a gyulavári óvoda felújítása kapcsán kimaradt két fontos elem, ugyanis a tervezetben nem szerepel a nyílászáról cseréje és a homlokzati felújítás, ezért szeretné, ha az önkormányzat megoldást találna a problémára.
Görgényi Ernő hangsúlyozta: Galbács Mihály 2006 óta tagja a képviselő-testületnek, azóta nagyjából 120-130 ülésen vehetett részt, ezért furcsa, ha nem tűnt fel neki, hogy az elhangzott kérdésekre szóbeli választ kapnak a városatyák. Mint mondta, ha feltette volna a kérdést, akkor kapott volna egy választ, a hétoldalas anyagot azért kapta, mert egy bonyolult témában interpellált, így a későbbiekben is tanulmányozhatta volna az esetet.
A polgármester hozzátette: Szabó Károly, Gyulavári képviselője már korábban intézkedett az ügyben, így az intézményfelújítási keretből kicserélik a nyílászárókat, a homlokzatot pedig várhatóan a jövő év során újítják fel. Hangsúlyozta: megítélése szerint a grémium nem szorul rá Galbács Mihály beruházásokkal kapcsolatos javaslataihoz, erre jó példa, ha kimennek a sporttelepre és megnézik félbehagyott beruházást, amelyet a képviselő a futballcsapat elnökeként elrontott.
Fotó: Gyulai Hírlap – MPJ
































