Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő: álhír, hogy Mészáros Lőrincé lett a Gyulai Várfürdő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőHÍREK • 2018. november 25. 15:25
Görgényi Ernő: álhír, hogy Mészáros Lőrincé lett a Gyulai Várfürdő
A képviselő-testület novemberi ülésén a fürdő rekordárbevétele és az Erkel-gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázat is téma volt

Rekordévet zárhat idén a Gyulai Várfürdő – emelte ki Kun Miklós a fürdővárosi képviselő-testület november 22-i ülésén. Az ügyvezető elmondta: a fürdő árbevétele az első kilenc hónapban 10,8 százalékkal nőtt 2017 azonos időszakához képest. Az első háromnegyed évről szóló tájékoztató előtt Görgényi Ernő „a fake news média által terjesztett hamis hírnek” nevezte azt a városban terjedő szóbeszédet, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került a gyulai fürdő. A tanácskozáson a Wesselényi-tó hasznosítására és az Erkel Ferenc gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatról is szó volt.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A városvezetés cáfolta, hogy Mészáros Lőrincé lett a várfürdő

Rekordbevétellel és rekorderedménnyel zárhatja az évet a Gyulai Várfürdő – hangsúlyozta Kun Miklós ügyvezető a cég idei első háromnegyed évéről szóló tájékoztató ismertetésekor. A beszámoló előtt arról a városban terjedő pletykáról is szó esett, hogy a várfürdő Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester cáfolta a szóbeszédet, amit „a fake news média által terjesztett hamis hírnek” nevezett.

– A Soros György által támogatott, finanszírozott médiumok, az Atlatszo.hu és a 444.hu számba vették Mészáros Lőrinc érdekeltségeit, listázták a birodalmát. Ezzel semmi probléma nincs, a probléma azzal van, hogy Gyulával kapcsolatban hamis információkat hintettek el, amelyek a nyilvánosság némely online fórumán is megjelentek, fölösleges indulatokat váltva ki, mert az egészből semmi nem igaz – fogalmazott.

Aláhúzta: a híresztelésekkel ellentétben sem a Gyulai Várfürdő, sem a gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. nem került Mészáros Lőrinchez. A városvezető 4+1 pontban cáfolta a városi pletykát.

Elmondta: a Hunguest Hotels Zrt., amely jelenleg Mészáros Lőrinchez köthető, 1,8 százalékos üzletrész-tulajdonosa a Gyulai Várfürdő Kft.-nek, ami semmiféle befolyást nem jelent a cég gazdálkodására. Hozzátette: a GyulaSzöv Kft.-nek 0,8 százalékos, a Gyulai Közüzemi NKft.-nek 1,2 százalékos tulajdonrésze van. Mint fogalmazott, ezek olyan elenyésző tulajdonrészhányadok, hogy gyakorlatilag nem kapcsolódnak hozzájuk jogok, az említett üzletrész-tulajdonosok nem is szoktak részt venni a taggyűléseken.

 

Görgényi Ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Arról is beszélt, hogy a Hunguest Hotels Zrt. jogelődjével 2000 májusa óta tagja a Gyulai Várfürdő Kft.-nek. Kijelentette: a cég üzletrész-tulajdonossá válása mögött sem volt „umbulda”. Az Erkel Hotelnek érdekeltsége volt a várfürdőben, így amikor az kft.-vé alakult, jelképes, 1,8 százalékos üzletrészt kapott. Így nem kellett kifizetni a tulajdonrészt – magyarázta.

Hangsúlyozta: a gyulai önkormányzat az elmúlt nyolc évben növelte az üzletrészét a Gyulai Várfürdő Kft.-ben. Míg 2010-ben 93,3 százalék volt a tulajdonrésze a városnak, addig jelenleg 96,2 százalékát birtokolja a cégnek.  

– A Gyulai Várfürdő a jövőben is önkormányzati tulajdonban marad. Amíg én vagyok a polgármester, és a képviselő-testület fideszes többségű, addig biztosan így lesz. Ne feledjük el, hogy Gyulán eddig kizárólag a baloldal fogalmazott meg privatizációs terveket a várfürdővel kapcsolatban, mint ahogy az Almásy-kastélyt is a baloldal akarta elkótyavetyélni – mondta.  

Nyomatékosította: a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. sem tartozik Mészáros Lőrinc érdekeltségébe. Emlékeztetett: 2011-ben, amikor létrehozták a Gyulai TDM Szervezetet, megkeresték a legnagyobb gyulai szállodák tulajdonosait, hogy szálljanak be egy közös cégbe.

Kifejtette: annak érdekében vonták be a szakmát, hogy ne politikai alapon szülessenek döntések a helyi turizmusfejlesztésről. Hozzáfűzte: ekkor még az MSZP-közeli vállalkozóként számon tartott Leisztinger Tamás volt a tulajdonosa a Hunguest Hotels Zrt.-nek.

 

Durkó Károly

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) a polgármester felvezetője kapcsán úgy fogalmazott: maga is döbbenten hallgatta azokat a pletykákat, amelyek a várfürdőről terjedtek el a városban.

– A megdöbbentő az volt, hogy az emberek többsége elhitte ezt. Ez mindent elmond a társadalom mai állapotáról. Sokat kell tenni azért, hogy az ilyen álhírek, akármelyik oldalról is jöjjenek, ne találjanak célba – mondta.  

Hangsúlyozta: sem ő, sem képviselőtársa, Szalai György nem szavazna meg egy olyan határozati javaslatot, amely a várfürdő eladásáról szól. A képviselő azt javasolta a grémiumnak, fogalmazzon meg nyilatkozatot arról, hogy nem kívánja értékesíteni a várfürdőt.

– Érdekes helyzet, hogy Orbán Viktor legjobb barátjával és fő strómanjával szemben a fideszes városvezetésnek meg kell védenie a várfürdőt – reagált Bod Tamás (MSZP, Együtt) a városvezető által elmondottakra. Hozzátette: maga is hallotta a híreket, és maga is cáfolta azokat.

– Ez nemcsak a társadalomról, hanem a politikáról is érdekes bizonyítványt állít ki. Az emberek már mindent és annak az ellenkezőjét is el tudják hinni – fejtette ki.

A politikus úgy fogalmazott: többet feltételezett a polgármesterről annál, hogy „csuklóból elkezd sorosozni”. Mint mondta, az említett portáloknak igaza van abban, hogy a két gyulai cég a Mészáros-cégháló része, hiszen a Hunguest Hotels Zrt.-n keresztül „nagyon kis tulajdonrészük” hozzá tartozik.

Görgényi Ernő válaszában nyomatékosította: nem kell megvédeni Mészáros Lőrinctől a várfürdőt, mivel soha nem akarta azt megszerezni. Hozzátette: nem csodálkozik azon, hogy Bod Tamás a „fake news média” mellé áll, hiszen annak ő maga is részese.

Újra aláhúzta: Mészáros Lőrinc nem szerezte meg a Gyulai Várfürdő Kft.-t és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.-t, egyik gazdasági társaság sem tartozik a cégbirodalmához. Hangsúlyozta: a várfürdőnél nem volt osztalékfizetés, a cég minden éven megtarthatja a nyereségét.  

 

Bod Tamás

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Nőtt a várfürdő árbevétele 

Kun Miklós a tájékoztató ismertetésekor elmondta: 2018 első háromnegyed évében a látogatószám hasonlóan alakult, mint a tavalyi év azonos időszakában, a fürdő vendégköre azonban megváltozott. Mint ismertette: a várfürdőt magasabb költési hajlandóságú réteg keresi fel, amit az is mutat, hogy az AquaPalota látogatottsága januártól szeptemberig 8,8 százalékkal nőtt. Kiemelte: az élménykomplexum látogatószáma tavaly 188 ezer volt, idén pedig várhatón elérik a 200 ezret.

Kitért arra is, hogy tavaly óta 17 százalékról 20 százalékra nőtt a romániai vendégek aránya. Az ügyvezető szerint ez elsősorban a gyulai turisztikai szereplők közös romániai marketingkampányának köszönhető.

Kun Miklós kiemelte: a fürdő árbevétele az első kilenc hónapban 10,8 százalékkal nőtt 2017 azonos időszakához képest. Jelezte: mind az adózás utáni eredmény, mind a bevétel tekintetében rekordévet zárhatnak. Hozzáfűzte: az adózás utáni eredményük várhatóan meghaladja a 300 millió forintot, ez négyszeres emelkedést jelent 2016-hoz képest.

A szakember megemlítette, a fejlesztéseknél az üzembiztonság, illetve a vendégszám növelésére helyezik a hangsúlyt.

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy a garantált bérminimum emelése miatt jövőre csaknem 60 millió forinttal nő a bérköltségük, emiatt január elsejétől száz forinttal drágulnak a belépőik. Hozzáfűzte: áraikkal a hasonló adottságú fürdők között az alsó harmadba tartoznak.

Durkó Károly a tájékoztató kapcsán megjegyezte: továbbra is kevés gyulai jár úszni. A képviselő arról érdeklődött, hogyan lehetne növelni a helyi fürdőzők számát, és arra is rákérdezett, mivel készül a jövőre hatvanéves fürdő a jubileumra.

 

Kun Miklós

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kun Miklós elmondta: a gyulaiak az összvendégszám nyolc százalékát adják. Kifejtette: az országban egy fürdő sem biztosít olyan kedvezményeket, mint amilyenek a várfürdő ad a helyieknek. Megjegyezte: az úszás napján ingyenes belépést biztosítanak a gyulaiaknak, mégsem mennek többen a fürdőbe. Felhívta rá a figyelmet, hogy a felnőttek év végéig ingyenes úszásoktatáson vehetnek részt hétvégenként.

Az ügyvezető jelezte: az évfordulóhoz kapcsolódó marketingben elsősorban arra helyezik a hangsúlyt, hogy az Almásy-kastély parkjában fekvő várfürdő a történelmi örökség része.

Kiss Tamásné (Fidesz) felvetette: az őszi-tavaszi időszakban nem sok olyan vendéglátóegység működik a fürdőben, ahol meleg étel kapható.

Kun Miklós kifejtette: a kevés vendéglátóegység valóban problémát jelent, amelyre igyekeznek megoldást találni.

Szalai György (Gyulai Városbarátok Köre) arra várt választ, hogy van-e értelme csökkenteni a fürdő hitelállományát.  

Az ügyvezető úgy vélte, a tartalékaikat vagy a hiteleik visszafizetésére, vagy beruházásokra költik. Hozzátette: bár a finanszírozási költségek emelkednek, nem fogják meghaladni az építőipari költségeket, ezért saját forrásaikat fejlesztésre kell költeni.

A tájékoztatót 14 igennel fogadták el a képviselők.

 

Szalai György

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Megvan a Wesselényi-tó új haszonbérlője 

A képviselő-testület döntése értelmében Misinkó Géza János használatába került tizenöt évre a Wesselényi-tó. Görgényi Ernő az előterjesztés ismertetésekor emlékeztetett: a grémium azután írt ki nyílt pályázatot a halgazdálkodási vízterület hasznosítására, hogy a korábbi haszonbérlő jelezte, nem tudja tovább működtetni a tavat. A polgármester elmondta: október 26-ig két érvényes pályázat érkezett be.

Kónya István (Fidesz) úgy fogalmazott: bár mindkét szakmai anyag színvonalas, Misinkó Géza János pályázatának elfogadását javasolja a grémiumnak. Hangsúlyozta: a pályázó korábban halőri tevékenységet is folytatott, és több mint tíz éve foglalkozik halgazdálkodással. Az alpolgármester aláhúzta továbbá, hogy Misinkó Géza János az észak-törökzugi lakótelep felőli partszakasz eróziójának megállítására is megoldást javasolt pályázatában.

A grémium külön szavazott a két szakmai anyagról. Miután a minősített többséget Misinkó Géza János pályázata kapta meg, a használatba adásról szóló előterjesztést 13 igennel, egy tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület.

A gyulai önkormányzat vagyonkezelésébe kerül határozatlan időre a Béke sugárút 41. szám alatti ingatlan. A városvezető elmondta: a régóta üresen álló, állami tulajdonú épületben mentorhálózati központot alakítanak ki, a beruházásra az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból nyert el támogatást a város.

Az előterjesztésből kiderül: az összegből az ingatlan egy részét újítják fel. A központban a tervek szerint a koraszülött gyerekeknek és családjaiknak, továbbá szociálisan hátrányos helyzetű embereknek nyújtanak szolgáltatásokat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Több az adóbevétel

A helyi adózásról készült beszámolót 12 igennel fogadta el a képviselő-testület. Csige Gábor jegyző kiemelte: 2018 első háromnegyed évében az előirányzott adóbevétel 92,4 százaléka folyt be a város kasszájába. Mint ismertette, az összadóbevétel 68,9 százalékát a helyi iparűzési adó teszi ki, ebből az első kilenc hónapban 791 millió forint érkezett a büdzsébe. Építményadóból 94 millió, kommunális adóból 41 millió, idegenforgalmi adóból 134 millió folyt be.

A jegyző elmondta: az önkormányzatnak az átengedett bevételekkel együtt összesen 1 milliárd 148 millió forint adóbevétele képződött szeptember 30-ig. Aláhúzta: ez az összeg 112,5 millió forinttal több, mint az előző év azonos időszakában.

Csige Gábor szerint a növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy javult a helyi vállalkozások fizetőképessége, és bővült a gazdasági tevékenységük. Emellett idén is nőtt a gyulai turizmus teljesítménye – tette hozzá. A jegyző azt is megjegyezte, hogy jó az adómorál a városban.

Bod Tamás kérdésére kifejtette: a fürdővároshoz hasonló nagyságú és adottságú településeken hasonló mértékű az iparűzési adóból származó bevétel.    

A Helyi Építési Szabályzat tervezett módosításait 14 igennel támogatták a képviselők. Az érintett területek közé tartozik többek között a „Máriás” ház, a Laktanya utcai lakótömb, az Erkel Ferenc és a Karácsonyi János gimnázium tömbje, a Part utca és a Wellness Hotel tömbje és a Szent István úti tömbbelső. Az előkészítés fázisában valamennyi tervről lakossági fórumot tartottak, ezekről lapunk is beszámolt.  

Bod Tamás az előterjesztés kapcsán a Karácsonyi-gimnázium által tervezett fejlesztésről és az egykori Profi áruház sorsáról érdeklődött.

Béres István főépítész kifejtette: a Karácsonyi-gimnázium és az Erkel Ferenc gimnázium számára is gondot jelent a mindennapos testnevelés feltételeinek biztosítása. Arról is beszámolt, hogy a Karácsonyi-gimnázium fenntartója az iskola fejlesztési terveinek megvalósításához pályázni szeretne, aminek megkezdte az előkészítését.

A szakember ismertette: a Profi áruház épületét eladták, de nem áll üresen. A jelenlegi tulajdonos bérbe adta az ingatlant, amelyben egy kisebb termelőüzem működik.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Nem támogatták az Erkel-gimnázium igazgatói posztjára érkező pályázatokat

Zárt ülésen véleményezte a grémium az Erkel Ferenc gimnázium igazgatói posztjára jelentkezők pályázatait. Görgényi Ernő lapunk megkeresésére elmondta: a képviselők sem Győri Etelka, sem Pomuczné Nagy Ildikó pályázatát nem támogatták. Hozzátette: a kérdésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere hoz döntést.

Az ülésen a közvilágítás-fejlesztésről is szó volt. A polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a december 15-én lezáruló első ütemben a Késmárki utcától a Falkashalmi tanyához vezető gyalogúton, Szent Benedeken, a Kálvárián, a Kétegyházi úton, Sióréten, a Pósteleki utcában, a Fürj utcában, a Szanazugban, Városerdőn, az Aranyág dűlőn, Csíkoséren, a Szőlőskert utcában és a Kisbök utcában telepítenek lámpatesteket. A jövő május 31-én lezáruló második ütemben a Szabadka tanyán, a Szlányi tanyán, a Szentháromság temető parkolójában, Sándorhegyen, Bicerén és a Patócsi utcában zajlanak beruházások. A fejlesztést a körzeti karbantartási keretből finanszírozzák.

A gyulai hidak állapotáról szintén tájékoztató hangzott el. A polgármester elmondta: kilenc közúti és hét gyalogoshíd van az önkormányzat tulajdonában. Az elmúlt években a Kapushíd, a Bárdos híd és a Temesvári úti híd, idén pedig a Pálffy utcai, a törökzugi és a Part utcai gyalogoshíd újult meg.

Arról is beszélt, hogy a mérnöki osztály és a Gyulai Közüzemi NKft. szakemberei fél évente hídszemlét, évente hídvizsgálatot tartanak. A hidakat ötévenként műszeresen is megvizsgálják.

Bod Tamás arról érdeklődött, hogy elkészült volna-e a tájékoztató, ha Dinya Imre, a Gyulai Városbarátok Körének külsős bizottsági tagja nem tesz észrevételt a Pálffy utcai hídfelújítással kapcsolatban.

Alt Norbert (Fidesz) emlékeztetett: a képviselő-testület legutóbbi ülésén Mittag Mónika interpellált a Budai Nagy Antal utcai híd kiszélesítéséről. Az felvetés kapcsán az alpolgármester azt kérte, hogy készítsenek felmérést a fürdővárosi hidak állapotáról.

Kiss Tamásné (Fidesz) elmondta: a körzetében található Mátyás király utcai hidat a tervek szerint jövőre újítják fel. Felhívta rá a figyelmet, hogy a Temesvári úti hídhoz kapcsolódó kerékpárút megsüllyedt. A képviselő azt kérte, találjanak megoldást a problémára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)