Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Gyermekek és Diákok Hangja címmel rendeztek témanapot október 14-én a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban.
Balogh Norbert, az intézmény diákönkormányzatot segítő pedagógusa elmondta: a témanapot az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium indította el, a lényege pedig az, hogy a diákok elmondhassák a véleményüket az őket érdeklő és közvetlenül érintő témákról.
Kifejtette: az erkeles diákönkormányzat tagjai a délelőtt folyamán egy kétszer kilencven perces workshopot rendeztek, amely során több témát is tárgyaltak, szó volt az iskolai környezetről és infrastruktúráról, az iskolai rendezvényekről és szokásokról, valamint a mentális egészségről és a tanulási módszerekről. Az első részben közösen vetettek fel kérdéseket, a másodikban szekcióülésekkel folytatták.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
A témanap végén a résztvevők egy online kiadványt állítanak össze az ötletekről, és készítenek egy prezentációt is, amelyet a tanulók az iskola vezetőinek is bemutatnak a jövőben.
Dóczi Liliána, az Erkel-gimnázium diákönkormányzatának elnöke hangsúlyozta: nagyon fontos a diákság számára, hogy a gondolataik és javaslataik eljussanak az iskola vezetőihez, hiszen ezzel lehet egy jó intézményt, egy jó közösséget megalapozni.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter































