erdész ádám
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A folyamatot, amely az MDF megalakulásához vezetett, Erdész Ádám idézte fel elsőként. Elmondta, hogy a szocializmus válságtünetei már Gyulán is érezhetők voltak az 1980-as évek végén, de semmi sem utalt arra, hogy a rendszer hamarosan össze fog omlani.
Aztán 1987 őszén mégiscsak történt valami: a személyes információs csatornák és főként a nyugati magyar rádióadók arról számoltak be, hogy szeptember 27-én Lakitelken összegyűlt mintegy 180 ember, köztük sok meghatározó értelmiségi, akik az ország helyzetéről folytatott hosszas tanácskozás után elfogadtak egy nyilatkozatot, majd javasolták a Magyar Demokrata Fórum létrehozását.
Az összejövetelnek eléggé nagy visszhangja támadt, annak ellenére, hogy a nyilatkozat csak novemberben jelent meg a Magyar Nemzetben, egy Pozsgay-interjúba ágyazva. Ám még ekkor sem lehetett tudni, mi lesz ebből, mutatott rá Erdész Ádám. Gyulán Kiss Gy. Csaba irodalomtörténésznek voltak kapcsolatai Kósa László történészen át, akinek Ferenc öccsét kereste meg azzal, hogy segítsen egy olyan helyet találni Gyulán, ahol 10–15 embernek elmondhatná, mi történt a lakiteleki sátor alatt. Erdmann Gyula, a levéltár akkori igazgatója volt az, aki arra vállalkozott, hogy helyet biztosít Kiss Gy. Csaba előadásának. Erre tizenegynéhány olyan személyt hívtak meg, akikről úgy gondolták, érdeklődnek a mozgolódás iránt.
A fórumot Gyulán Für Lajos mutatta be 1988. november 17-én a Jókai Művelődési Házban, vagyis a mai Gyulai Várszínházban, ám szervezetté csak november 24-én alakult az Esze Tamás utcai Hazafias Népfront székházában. A jegyzőkönyv szerint 120 fő volt jelen az összejövetelen, amelynek végén 56 fő hozta létre az MDF városi szervezetét. Ennek ideiglenes elnökségében Pocsay Gábor, Markó István, Gedeon József, Kereskényi Miklós, Elek Tibor, Markovits György, Oláh Jenőné, Szilágyi Sándor, Teleki Ferenc, Petróczki Zoltán és Erdész Ádám kapott helyet. A meghatározó személyiségek közé lépett még Lipták András, Krész Ferenc és id. Görgényi Ernő. Az eseményről a Gyulai Hírlap tavalyi decemberi különkiadásában jelent meg egy hosszabb írás, újabban pedig a Bárkában, ezért tovább nem részletezzük
Erdész Ádám összegzésként így fogalmazott: ünnepi időszakként élték meg a rendszerváltozás éveit, amikor az is letisztult, ki az, aki szívesen vállalkozik politikai szerepvállalásra, s ki az, aki inkább passzív marad.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A harmincadik évfordulón Kereskényi Miklós is felidézte néhány személyes élményét, például azt a pillanatot, amikor beszédet kellett mondania az Apor-emléktábla leleplezésénél, vagy amikor a romániai forradalom első napjaiban ételszállítmányokkal vágtak neki a téli utaknak egy rossz autóval. Úgy vélte, szervezetüket a nyitottság jellemezte, tagjai között tisztességes és bölcs emberekkel találkozott.
Markó István is úgy vélte, kegyelmi időszak volt az akkori. A kezdetet ugyan lényegesen megnehezítette, hogy nem tudták eljuttatni üzeneteiket a kertvárosok lakóihoz, mert amikor a köznép meghallotta, hogy politikai propaganda folyik, lehúzták a rolókat. Csak miután már több párt is színre lépett, akkor nyertek annyi bátorságot, hogy megmutassák magukat a rendezvényeiken. Végül egy összeforrott nagycsaláddá alakultak.
Pocsay Gábor arra emlékezett, mekkora kegyetlen izoláltságot érzett amiatt, hogy a társadalom elfogadta Kádárt. Máig sokat gondolkodik azon, milyen lehetett annak a társadalomnak az állapota. Arra a kérdésre viszont, hogy sikeres volt-e a rendszerváltás, szerinte csakis azt lehet válaszolni, hogy igen, hisz a cél a politikai demokrácia visszaállítása volt, amit elértek. A többi rossz, mint a gyakran felhánytorgatott korrupció és nepotizmus, az emberi természetből adódik, vélte Pocsay Gábor, mert az ember alapállásból olyan, hogy csal, lop és hazudik, ezt a Bibliában is megírták. Képtelen ezért elképzelni, hogy ilyen tekintetben a jelenleginél többet ki lehetne hozni az adottságokból.
