Kulcsár Noémi táncjátékát mutatták be a Gyulai Várszínházban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Két tételben láthattuk Kulcsár Noémi budapesti koreográfus sajátos Dalí-értelmezését, ami már önmagában véve is szokatlan. Hisz az irodalmi műveket gyakran fordítják le a tánc nyelvére, a képzőművészet, jóllehet formavilágát, hatását és célját nézve közelebb áll a művészi igényű mozgáskultúrához, ritkán lép élő ihletforrásként.
Az előadás első részben Bach barokk muzsikájára négyen töltötték be a színt, két pár, akik időnként társat és szerepet cseréltek. Összehangolt produkciójukban a polgárpukkasztó spanyol szürrealista piktor korai képeit, fura személyiségét és bizonyos élethelyzeteit fedezhettük fel, anélkül viszont, hogy az együttes konkrét történet közvetítésére törekedett volna. A szándék ugyanis a formai érdekességek felmutatása volt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A szünet utáni folytatásban már öt táncos bravúros alakítását követhettük figyelemmel, három nőét és két férfiét, akik Eötvös Péter zenéjére járták és magyarázták el a Mese című tételt. Ebbe a néptáncot és a klasszikus balett elemeit is beemelték, utalásként az emlékezet állandóságára, amely az 1931-ben festett tabló másik címe, aláfestésként pedig Molnár Piroska színművész hangját, felvételről. A záró blokknak így egyfajta történeti íve is lett, amelyből egy jelképes és funkcióváltó horgászbottal tetszés szerint halászták ki a szereplők a vezérmotívumokat. Az elfolyó időből, vagy másképpen fogalmazva: az emlékezet állandóságából én konkrétan az órát és a tükörtojást hiányoltam, mint kisajátított Dalí-szimbólumot.
Külön érdekessége volt a darabnak, hogy a táncosok meg is szólaltak, időnként blabláztak, mint Dalí a képein, időnként pedig értelmes szöveget is előadtak, miközben eljátszották, hogy improvizálnak, és egyiküket hibás gesztusok miatt kiállítják az előadásból.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A mű üzenete a táncjátékot követő közönségtalálkozón derült ki, ahol a koreográfustól azt is megtudtuk, hogy az Elfolyó időben, amely egyértelmű utalás Dalí azonos című festményére, nem a témát kereste, nem tartotta küldetésének, hogy kötődjék bármiféle történethez, inkább az vezette, meddig alakítgathatja, formálhatja, feszítheti a szürreális kifejezésmódot. Fontosnak tartotta azt is, hogy legyen a játékban humor, amely a táncos műfajban groteszkként jelenik meg, és megjegyezte, csak nagyon finom beleszólást engedett meg a táncosainak. Az elképzelés és ennek megvalósítása így szinte teljes mértékben a sajátja.
Jövőbeli vállalásairól elmondta, tavasszal Sztravinszkij Petruskáját viszi színre Budapesten, aztán Eötvös Péter Rekviemjére készít majd egy koreográfiát, és talán a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-adaptációját is felújíthatja.
