Bimbó LAjos
Fotó: Gyulai Hírlap
Minden ember életében fontos, hogy komoly, netán tragikus helyzetekben legyen kihez fordulnia. Az ember tükörképét, életének értékét azok a pillanatok adják, amikor segítséget kell kérnie másoktól.
Gyakorló apaként én a begazolós, túlspilázós és rettegő szülők közé tartozom, aki szeme fényének első köhögése után már a kórházi cuccokat szedegeti elő a szekrényből. Amikor még egy családként élhettünk, talán nem volt ennyire komoly az ügy, hiszen szinte minden pillanatban tudtam, hogyan érzi magát egyetlen gyermekem. Amióta azonban amolyan hétvégi apaszerepet osztott rám a sors, szenzoraim hatásfoka felerősödött.
A minap egy elváltozást vettem észre kisfiam testén, ami azonnali tettre sarkallt. Az egyébként ártatlan csípésből eredő duzzanat miatt már a kétségbeesés szélére sodródtam, hiszen csak november óta vagyok beköltözött gyulai. Rémisztő gondolatokkal a fejemben egyetlen személy neve jutott csak eszembe, akinek meg is volt az elérhetősége. A kora esti időponttal szembemenve azonnal „tárcsáztam” az ország egyik legjobb gyermekorvosát, akinek hosszú mondatokban ecseteltem óriásbébim tüneteit.
Mindenki dokija türelmesen olvasta körmondataimat, majd azonnal rávágta: – Gyertek be reggel hozzám, és megvizsgáljuk Kristófot. Egy álmatlan éjszaka után érkeztünk a vizsgálatra, ahol kiderült a „betegség” oka. Apai idegességemet kiváló érzékkel csillapítandó, a helyi kórház orvosa is fogadott bennünket, ahol végleges gyógyírt kaptam aggódó lelkemre.
Minden ember életében jöhetnek sötét pillanatok, rázós helyzetek vagy túlaggódós történetek. A legfontosabb azonban az, hogy legyenek emberek, akik segítséget tudnak nyújtani. Legyenek kapaszkodók!
Köszönjük, doki!