Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hajnali részegség

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor György • KULTÚRA • 2018. július 22. 14:45
Hajnali részegség
Kosztolányi Dezső életének utolsó szakasza elevenedett meg Gyulán

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Szegedi Szabadtéri Színház előadásában Kosztolányi Dezső életének utolsó szakasza elevenedett meg július 20-án a Gyulai Várszínház 55. évadának színpadán az Erkel Ferenc Kulturális Központban.

Réczei Tamás darabja a közkedvelt és neves író, költő, Kosztolányi Dezső életének utolsó szakaszát mutatta be. A Hajnali részegség cím abból adódhat, hogy e költemény (1933) a halálos betegségtől szorongatott ember utolsó három évének számvetése, ennek megfelelően az utolsó kötetben jelent meg, amelynek címe: Számadás (1935). Kosztolányi egyik legmegrázóbb költeménye, amely a létértelmező, -összegző versek csoportjába tartozik.

A színpadon a tulajdonképpeni vershelyzet vált vizuálisan befogadhatóvá. A hétköznapi valóságból indultunk: Kosztolányi élete végén némaságra kényszerült, gégerákot kapott, bár terápiával kezelték, meg is műtötték Stockholmban, ennek ellenére hónapokig haldokolt, fulladt, szenvedett. A kezdet és a zárlat meditatív léthelyzete ebből adódott. Az álmatlanul hánykolódó Kosztolányi (Kőszegi Ákos) az éjjeli csöndben és nyugalomban gyakran visszaidézi a megélt eseményeket, vagy éppen mérlegeli azokat. A kórterem éjszakai magánya és az érzéki csalódások keltette víziók általában az élet nagy kérdéseinek felvetését eredményezik. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

rendező kiváló érzékkel válogatta össze a legnagyobb Kosztolányi-versekből származó, időtálló idézeteket A szegény kisgyermek panaszaitól A bús férfi panaszain át a nagy gondolati versekig (pl. a Máriának szóló Szeptemberi áhítat). Gyakran kísértettek szobájában a halál, a múlt, ugyanakkor jelen voltak a szerelem és a barátság is. Didét rendszeresen látogatta meg Karinthy Frigyes (Koltai Róbert), aki próbálta tréfával oldani a feszültséget, amelyet barátjának kiszolgáltatott helyzete, látványa táplált. Legendás barátságuk a színpadon is működött. A haldokló Dide agóniája és Frici kétségbeesett humora tökéletesen fenntartotta a nézőben azt a keserédes, mosolygósan fátyolos tekintetű lélekállapotot, amely az elkerülhetetlent várta. Főleg úgy groteszk mindezt szemlélni, hogy a néző már tudja, fogadás ide vagy oda, Karinthy két évvel élte túl legjobb barátját. Ugyanannak az évnek májusában műtötték őt is Stockholmban, mint amelyiknek novemberében Dezső meghalt.

A hat színésznek hat gyertya égett folyamatosan a színpadon, a kórterem függönyén számos emlékkép villant fel (a valóságból egy gégeröntgen, az alternatív jelenből egy Kosztolányi családi fotó negatívja). Megjegyzem, talán itt akadt némi időzavar a fejemben, hiszen szerepelt a történetben Ádámka (?), Kosztolányi egyetlen fia. Ő apja halálakor már 21 éves volt, míg a színpadon egy kiskamasz játszotta – noha Árpikaként (Paillot Ábel) van feltüntetve a színlapon, aki viszont eredetileg Dezső apja.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Nehezen értette meg az egyfelvonásos, szerelmes színműnek titulált darabot az is, aki nem tudta, hogy Kosztolányinak volt egyfajta halálmániája, halálkutatása, feleségével a párizsi nászútjukon például halálrevübe mentek szórakozni. Ezt a halálrevüt láthattuk mi magunk is, elhangzottak az előadásban kuplék, operettslágerek (Csárdáskirálynő), sanzonok (francia eredetiben), amelyeket hol élők, hol holtak (pl. egy dizőz: Fodor Annamária) énekeltek, afféle haláltáncélményem is kialakult. Kosztolányi igen szerette Beethovent, ezért a szövegek között és alatt finoman Beethoven-zongoraszonáták futkároztak, és volt a színpadon egy zongora, amelyet Zalánki Rita szólaltatott meg. Ebben a forgatagban egy szereplő akár négy karaktert is magára ölthetett: Konferanszié / Hauber doktor / Radákovich / Kosztolányi Árpád: Poroszlay Kristóf. Mindenkinek volt alteregója: Kosztolányi (Esti Kornél), Harmos Ilona (Görög Ilona), és a végére megszületett az a nézői attitűd is, amelynek hála behatóbban ismerjük a mély filozofikus Kosztolányit.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A darabban szó volt azokról a fennmaradtak beszélgetőcédulákról, amelyek segítségével a költő kommunikált feleségével, Harmos Ilonával (Gubik Ágnes), és a kórtermébe fel-felszökő szerelmével, szeretőjével, Radákovich Máriával (Fodor Annamária) is. Hogy Gelléri Oszkár végül odatette-e ezeket a vallomásokat és a meghitt levélváltást barátja feje alá párnának a koporsóban, az megválaszolatlan kérdés…

Dide életének utolsó szakasza több drámai fordulatokat vett ebben a megvalósulatlan szerelmi három(négy?)szögben, amelyről némi tájékozódás után számos levelet és hangfelvételt (interjú Radákovich Máriával) is találunk a neten. Hasznos kutakodást, hiszen a Kosztolányi recepció tartogat még számos meglepetést.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)