Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nevezzük el Vénusznak és Apollónak!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. május 11. 18:29
Nevezzük el Vénusznak és Apollónak!
Bárki megismerkedhetett a mentősök munkájával

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gyermekek és felnőttek ismerkedhetnek meg az életmentők munkájával és munkakörülményeivel május 11-én az Országos Mentőszolgálat Gyulai Mentőállomásán. A mentősök napjához kapcsolódó esemény délutáni rendezvényén díjakat is átadnak.

Már a kora reggeli órákban nagy volt a nyüzsgés a gyulai mentőállomáson, ahol a mentősök napjához kapcsolódóan nyílt napot tartanak. Az eseményre szinte minden gyulai és környékbeli óvodából és iskolából érkeznek tanulók, de velük együtt felnőttek is, akik szakemberektől hallhatnak arról, miben áll ez a munka.

A lehetőséget sokan ki is használták, hisz az udvaron felsorakoztatott mentőautókba felváltva feküdtek be kicsit és nagyok. A jelenlévők megtudhatták azt is, hogy a kocsikat számokkal jelölik, nem pedig névvel. Erre hangzott el a javaslat, hogy nevezzék el az egyiket Vénusznak, a másikat Apollónak. A lelkes csapatok emellett az életmentés gyakorlati bemutatójából is szívesen kivették a részüket. Volt, aki inkább a beteg szerepét vállalta magára, és volt, aki úgy döntött, kipróbálja, milyen mentősnek lenni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Schneider László, a mentőállomás vezető mentőtisztje lapunknak elmondta, immár hagyomány, hogy a mentősök napja környékén megnyitják kapuikat. Ilyenkor igyekeznek oly módon bemutatni a mindennapi tevékenységüket, hogy a gyermekek, és adott esetben a felnőttek is ne ijedséggel közeledjenek feléjük, hanem partnerként.

A kicsiknek az autókat mutatják be, illetve ezek felszerelését, a nagyobbaknak az elsősegélynyújtást, többek között az újraélesztést, a stabil oldalfektetést.

A nyílt nap délutánján ünnepi állománygyűlést tartanak, amelynek keretében az állomás két munkatársának emlékplakettet nyújtanak át. Azt, hogy ki részesül elismerésben, titkos szavazással döntik el. Az eseményen jelen lesz a mentőszolgálat regionális igazgatója is, aki dicséreteket fog kiosztani.

Schneider László mentőtiszt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy bár a nyílt napon nagyobb számban fogadnak látogatókat, bármikor szívesen tartanak felvilágosítást az érdeklődőknek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)