Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Galbács Mihályt kizárták a Fidesz–KDNP-frakcióból

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. április 10. 18:07
Galbács Mihályt kizárták a Fidesz–KDNP-frakcióból
Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a képviselő nem szavazta meg Gyula város költségvetését

A mai napon kizárták Galbács Mihályt a Fidesz–KDNP képviselőcsoportból. A kizárásról szóló közleményt a Fidesz–KDNP nyolc képviselője írta alá. Egyöntetű véleményük az, hogy Galbács Mihály helytelen döntéseket hozott Gyula város számára fontos ügyekben. Konkrétan megemlítik a képviselő helyi labdarúgást érintő ügyeit. Galbács Mihály egyéni képviselőként végzett munkájával sem elégedettek párttársai. Azonban döntésüket legfőképpen azzal indokolják, hogy a képviselő nem szavazta meg a város költségvetését. 

galbács mihály a márciusi képviselő-testületi ülésen

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

„Az önkormányzatok világában az, ha valaki nem szavazza meg a település költségvetését, azt jelenti, hogy nem vállal felelősséget, azaz ellenzéki. Aki pedig ellenzékiként szavaz, annak az ellenzék köreiben is van a helye” – olvasható a Fidesz–KDNP-frakció közleményében.

Galbács Mihály lapunk megkeresésére azt mondta, hogy holnap kíván reagálni a közleményben foglaltakra. Telefonon nem értük el Alt Norbertet, a Fidesz gyulai elnökét, akitől azt szerettük volna megkérdezni, hogy kezdeményezik-e Galbács Mihály párttagságának a felfüggesztését, esetleg a Fideszből történő kizárását. A Fidesz–KDNP frakcióból történő kizárás minden bizonnyal érinti Galbács Mihály tanácsnoki posztját, illetve bizottsági elnöki tisztét.

Közlemény

Mi, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeiként megválasztva szolgálhatjuk Gyula városát önkormányzati képviselőként, úgy döntöttünk, hogy Galbács Mihály képviselőtársunkat kizárjuk a gyulai Fidesz–KDNP képviselőcsoportjából. Bár az elmúlt esztendőkben sokáig számíthattunk Galbács Mihály képviselőtársunk munkájára és támogatására, ám a mögöttünk hagyott bő egy év során egyre többször, a város számára egyre fontosabb ügyekben kellett csalódnunk benne. Megítélésünk szerint a reá bízott ügyek közül legfőképpen a gyulai labdarúgás területén hozott helytelen döntéseket, vagy éppen elmulasztott helyes döntéseket hozni, úgy a futballcsapat menedzselése, mint a TAO-program keretében adódott lehetőségek megvalósítása területén. Úgy látjuk továbbá, hogy a választókörzetében végzett munkája sem felel meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket vele, és egyébiránt saját körzetünkben magunkkal szemben is támasztunk. A legutolsó eset, amely döntésünk meghozatalára késztetett bennünket, az volt, hogy Galbács Mihály nem szavazta meg önkormányzatunk 2018. évi költségvetését, azaz, ha rajta múlt volna, akkor nem lenne biztosított a város működőképessége. Az önkormányzatok világában az, ha valaki nem szavazza meg a település költségvetését, azt jelenti, hogy nem vállal felelősséget, azaz ellenzéki. Aki pedig ellenzékiként szavaz, annak az ellenzék köreiben is van a helye, így a továbbiakban nem kívánjuk Galbács Mihály képviselőtársunkat a városvezetés felelősségével terhelni.

Dr. Görgényi Ernő, Alt Norbert, Kónya István, dr. Ökrös István, Kiss Tamásné, Mittag Mónika, Szabó Károly, Kiss Szabolcs

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)