Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Az egyhetes idei kemény tél után hála istennek városunkba is visszatért a tavasz. Mi másra is gondolhatnánk ilyenkor a szép fényes nap alatt, mint arra, hogy már csak egyet-kettőt kell aludnunk, és itt a nyár, jöhetnek a dekoltázsok, a rövidnadrágok és a fagylaltok minden változatban és mennyiségben.
Nos, ennek örömében eléggé lehangoló arról olvasni a Százéves vendégkönyvében, hogy a kuncsaft nem habcsókot rendel márciusban cirádás biedermeier karosszékéből, de még csak nem is egy jó sűrű málnaszörpöt, hanem kolbászt. Bizonyára férfi lehetett az illető.
Rettenetes még csak bele is gondolni, miként érezhette magát az a gyulai úriasszony, aki az esti színházi előadás előtti izgalmi állapotában, levendula illatú ünneplőjükben és mit sem sejtőn beült egyet csevegni a cukrászdába, ahol tömény kolbászszag és kolbászka ízű sütike várt reá.
A történet viccesnek tűnik, de csak az időbeli messzeségből, mert amikor a saját bőrödön tapasztalod meg, hogy a szövetkabátoddal együtt a hely dunsztjait is magaddal hurcolod az előadásra, ahol semmi perc alatt eléred, hogy a publikum fele kiutáljon a teremből, akkor már nem is találod annyira mulatságosnak.
Szóval ilyen kegyelmi állapot körvonalazódhatott 1960. március 3-án is a Százévesben, amikor a következő sorok kerültek be a vendégkönyvbe:
A régiségek mellett az újítás, a „gyulai kolbász” is megérdemli az országos érdeklődést!
Meg, persze, de azért nagyszerű, hogy már nem árulnak sültkolbászt a Százévesben.
