Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai kátyúk és egy eltűnt buszmegálló is szóba került az interpellációs órában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2018. február 22. 11:54
A gyulai kátyúk és egy eltűnt buszmegálló is szóba került az interpellációs órában
A képviselő-testület február 22-i ülésén elhangzott, hogy a gyulai kártyás kedvezmény minden alkalommal jár a várfürdőben

Mint azt már megszokhattuk, Gyula Város Képviselő-testületének február 22-i ülése is interpellációs órával kezdődött. Szinte folyamatos téma a városban az utak és a járdák állapota, Durkó Károly ezúttal egy megnövekedett forgalmú út problémáját tárta a testület elé. Ökrös István egy eltűnt buszmegálló miatt interpellált. Csengeri Lajos a Gyulai Várfürdő kedvezményes jegyárai körüli „mizériát” hozta szóba.

a képviselő-testület február 22-i ülése

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Elsőként Szabó Károly (Fidesz) szólalt fel a testület előtt, aki a Bánya utca borzasztó állapotáról interpellált. Mint mondta, nagy volt az öröm, amikor elkészült az utca újraaszfaltozása, de mindössze nyolc hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újra kátyúk keletkezzenek rajta. Akkor azokat kijavítottak, ám három évvel később az út mindkét oldalán megsüllyedt.

Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetője azt válaszolta, hogy az útalap kiegyenlítése, padkarendezés és az aszfaltozás volt a kivitelező feladata, amelyre 2018 októberéig még él a garancia. Az osztályvezető helyszíni vizsgálatot javasolt a testületnek, hogy a kárfelmérés után élhessenek a garanciával.

Lakossági kérdést tárt képviselőtársai elé Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre). Mint kiderült, a Jókai utca, a Béke sugárút és az Erkel tér megnövekedett forgalma miatt panaszkodnak a lakosok. A gyorshajtás és a megnövekedett forgalom azt eredményezte, hogy elkezdett romlani az utcában lévő házak állapota. Az ott lakók azt kérik, hogy hatósági eszközökkel lassítsák a forgalmat, például fekvőrendőrrel vagy KRESZ-táblával. A lakók azt is szeretnék, ha a templom mögött, az Erkel és a Petőfi tér között gyalogosátkelő lenne kialakítva.

Molnár Csaba szerint a fekvőrendőr nem jó megoldás, ugyanis a lassítás, majd az akadály utáni gyorsítás jelentősen megnövelné a zajterhelést, de ígértet tett arra, hogy megvizsgálják egy 30-as tábla kihelyezésének és a zebra felfestésének a lehetőségét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Harmadikként Mittag Mónika (Fidesz) szólalt fel. Elmondása szerint egyre többször tapasztalja – elsősorban a körzetében, de városszerte is –, hogy szaporodnak a kátyúk város útjain. Kérdésével arra kereste a választ, hogy mikor lesznek útjavítások, illetve azt kérte, hogy a felmarás és az aszfaltozás között ne teljen el sok idő, mert ez is okozott már fennakadásokat.

A válasz Daróczi Lászlótól, a Gyulai Közüzemi Kft. ügyvezetőjétől érkezett, aki azt mondta: a tél folyamán csak hidegkátyúzást tudnak végezni, amely átlagosan két-három hónapot bír ki, komolyabb munkálatokra nyáron van lehetőség. Az ügyvezető megerősítette, hogy az utóbbi időben már nem volt fennakadás, mert 48 órán belül mindig leaszfaltozzák a felmart útrészeket.

Csengeri Lajos (Jobbik) egy olyan témáról interpellált, amely több platformon is megjelent az utóbbi időben: többek között a Gyulai Csevegő Facebook-csoportban is írtak róla, hogy kiemelt napokon – legutóbb épp egy román ünnep miatt – nem tudnak kedvezményes jegyet váltani a Gyulai Várfürdőbe.

A kérdésre Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő igazgatója válaszolt: elmondta, hogy a gyulaiak a kedvezményes belépést biztosító kártyával minden alkalommal 50%-ot meghaladó árengedménnyel mehetnek be a fürdőbe. Ezt a kedvezményt további akcióval is kiegészítettek, de ezt nem tudják minden egyes napon, különösen a kiemelt napokon biztosítani. Hangsúlyozta: az alap kedvezményt mindig megkapják a helyiek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Következett dr. Ökrös István (Fidesz), aki két témát is hozott a testületi ülésre: elsőként egy Kétegyházi úti buszmegállóról érdeklődött, amelynek valaki eltulajdonította a tábláját, így a buszok gyakran nem állnak meg ott, így számos utas maradt már hoppon. Második kérdésében a nemrég elszállított víztisztító konténereket hozta fel, amelyeknek a helyén gerendákat hagytak, ezek pedig akadályozzák a parkolást.

Molnár Csaba azt válaszolta, hogy szóltak a Dakk Zrt.-nek a tábla miatt, a konténerek helyén hagyott gerendák helyzete viszont problémásabb, ugyanis az elszállítást végző szervezet csak a arra szerződött, a terület helyreállítására már nem, de felkérték a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft.-t, hogy végezzék el a szükséges feladatokat.

Utolsóként Kiss Tamásné (Fidesz) kapott szót, aki a Paradicsomi ABC-vel szembeni terület miatt interpellált: a bolt mellett kevés a parkolóhely, ezért az autósok ott állnak meg, de kátyús és pocsolyás a terület, ami a gyalogos közlekedést is akadályozza. A képviselő hozzátette, hogy a Temesvári úton nemrég elvégezett kátyúzásnak nagyon örültek, de négy ház előtti terület kimaradt.

Daróczi László megerősítette azt, amit már korábban is mondott ezekről a munkálatokról, a Temesvári úti szakaszt pedig nem felejtették el, csupán elfogyott az anyag, de már megrendelték, és amint megérkezik, befejezik a munkálatokat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)