Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megünnepelték a gyulai felsőoktatás 25. évfordulóját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. február 01. 10:30
Megünnepelték a gyulai felsőoktatás 25. évfordulóját
Az értelmiség megtartó erejére és felelősségvállalására hívták fel a figyelmet

A békéscsabai kampuszt is átveszi a napokban a szegedi Gál Ferenc Főiskola, hangzott el a gyulai felsőoktatás 25. január 31-i jubileumi rendezvényén a városházán, ahol az ünnepséget a helyi Erkel Ferenc zeneiskola növendékeinek műsora nyitotta meg. A felszólalók a felsőfokú intézménynek a város fejlődésében betöltött szerepét hangsúlyozták.

görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kellenek a kiművelt fők

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntőjében kifejtette, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az idén először megrendezett felsőoktatás napján együtt ünnepelhetjük a 25 éves gyulai főiskolai képzést és a helyi felsőoktatás újjászületését.

Két éve annak, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Almásy-kastély átadóján kimondta az azóta sokat emlegetett mondatot, miszerint Gyula városa Békés megye szellemi és polgári központja. Ezzel kapcsolatban Görgényi Ernő megjegyezte, a szellemi és polgári központtá váláshoz elég sok mindenre van szükség, minőségi iskolarendszerre mindenképp.

Az elöljáró áttekintette a gyulai oktatás kialakulásának több évtizedes múltját, majd felvetette: ahhoz, hogy reális képet kapjunk a világról, olyan értékrendre van szükség, amelyre építkezhetünk. Ahhoz pedig, hogy városunk előbbre jusson, nélkülözhetetlen a valódi értelmiség. A Gyulai Felsőoktatás Napja ennek fontosságát hangsúlyozza, mutatott rá a polgármester.

A városvezető reményét fejezte ki abban, hogy a Gál Ferenc Főiskola fenntartói szerepvállalásának köszönhetően hosszú évtizedekre biztossá válik a gyulai felsőoktatás helyzete, és az intézmény falai közül jól képzett, művelt és sikeres szakemberek kerülnek majd ki, akik helyben találják meg számításaikat.

 

dr. kozma gábor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Egy éve integrálódott a gyulai intézmény a Gál Ferenc Főiskolába

– Mindenekelőtt Gyula városát kell köszöntenem, mert ez a nap a város ünnepe, mindazoké, akik kötődnek hozzá – fogalmazott dr. Kozma Gábor. A Gál Ferenc Főiskola rektora emlékeztetett arra, hogy a gyulai képviselő-testület azért január 31-ét nyilvánította a gyulai felsőoktatás napjává, mert egy évvel korábban a Gál Ferenc Főiskola átvette, majd karrá szervezte a település egyetlen felsőoktatási intézményét.

Dr. Kozma Gábor beszélt arról is, hogy az év több jeles évfordulót is tartogat. Így például idén lesz tíz éve annak, hogy a 88 éves szegedi egyházi főiskola felvette fel Gál Ferenc nevét. Felhívta a figyelmet Bosco Szent János emléknapjára is, amely egybeesik a nagykorúvá vált Gyulai Felsőoktatás Napjával. Mivel Bosco Szent János a munkás és a keresztény élet, a népnevelés és a szociális gondoskodás jelképe, a rektor ezekkel a szavakkal zárta gondolatait: a munka hathatós fegyver a lélek ellenségei ellen, ezért valamennyiüknek sok munkát kívánok.

 

dr. kiss-rigó lászló

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A békéscsabai kampuszt is átveszik

Aktuális felvetéssel indította felszólalását dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök is, aki úgy vélte: nem a bajt kell importálni, hanem a segítséget kell exportálni, és ahol szükség van a tudásra, oda el kell vinni.

A püspök felvázolta, a Pázmány Péter egyetem mellett a katolikus egyháznak néhány főiskolája is van Magyarországon, ezek főként teológiai képzést biztosítanak. A Szeged-Csanád Egyházmegye által fenntartott intézményről azt mondta, jó kapcsolatot ápol a Szegedi Tudományegyetemmel, aminek következtében számos együttműködési megállapodás is született köztük. Az egyházmegye először a szarvasi pedagógiai kart vette át, majd a mezőtúri mezőgazdasági oktatás szólította feladatvállalásra, Gyulán pedig az egészségügyi képzés. Békéscsabán ezekben a napokban vesznek át egy gazdasági kart, mutatott rá dr. Kiss-Rigó László.

Ezzel kapcsolatban a püspök tisztázta: az egyház elsődleges feladata az, hogy minden olyan tevékenységet elvégezzen, amely az ember javát szolgálja. Tagjai ezt lelkiismereti kötelezettségből teljesítik.

Az egyházi elöljáró fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Bosco Szent Jánosnak gyulai vonatkozása is van, hisz az általa alapított szalézi rend évtizedeken át városunkban is működtetett egy intézményt.

 

takács árpád

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kormányhivatal stratégiai partnerséget kötött a felsőoktatással

Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott a gyulai felsőoktatás jelentőségét illetően kiemelte, a cél az, hogy diplomaszerzés után a legtöbben helyben, de legalábbis Békés megyében találják meg boldogulásukat.

A kormányhivatal átszervezéséről kijelentette, lényege a társadalom-szervezési funkció. Mivel széleskörű bázissal kell rendelkeznie, szövetséget kötöttek a szakmai kamarákkal, és stratégiai partnerségre léptek a felsőoktatással. A Gál Ferenc Főiskola olyan munkát végez, amely jövőképet ad, értéket közvetít, szolgálatot és missziót teljesít, hitet és reményt nyújt. Reményt abban, hogy lehet és jó itt élni, fogalmazott a kormánymegbízott.

Takács Árpád kifejtette, mai világunkban olyan tudásra van szükség, amely hasznára válik a társadalomnak és szolgálja a fejlődést. Ennek érdekében új elveket kellett elfogadni, ezt megtették, és hisznek is bennük.

– 25 évvel ezelőtt kiváló emberek megmutatták, hogy lehet jót cselekedni, nagy dolgokat alkotni, és lehet naggyá válni. Tisztelet és köszönet érte – mondta a tisztségviselő.

 

horváth zita

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A vidéki főiskola perspektívát biztosít

Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára kifejtette, 2014-ben elkészült az a stratégia, amelyre a hazai felsőoktatási ágazat már régóta várt. Ez világos jövőképet biztosít, irányadó jellegű, modellje alapján elkészíthetők az intézményfejlesztési tervek.

A Gál Ferenc Főiskolát úgy értékelte, jó gazdaként bánik a hozzá került intézményekkel, és miután a békéscsabai kampuszt is befogadja, néhány tudományterületet leszámítva szinte teljes képzési portfólióval rendelkezik.

Gyula városára fókuszálva a helyettes államtitkár azt jegyezte meg, hogy azokban a városokban, ahol az oktatás a bölcsődétől a felsőfokig jelen van, élénk a közélet, és a fejlődési pálya is nagyobb eséllyel őrizhető meg. Ha egy városnak nincs értelmiségi rétege, élőbb-utóbb a fejlődése is megreked, mutatott rá Horváth Zita. Már dolgoznak egy olyan ösztöndíj-rendszeren, amelyet azoknak szánnak, akik magyar állampolgárként tanulnak külföldön, hogy a diplomaszerzés után hazajöjjenek. Úgy vélte, nem büntetni kell őket, hanem támogatni a hazatérésüket.

A helyi felsőfokú képzésről kifejtette, amennyiben létezik ilyen, sokkal könnyebb helyben tartani a fiatalokat, akik ebben az esetben joggal érezhetik, itt is vannak lehetőségeik, nem kell elmenniük külföldre. A vidéki főiskoláknak ilyen tekintetben sokkal nagyon szerepük van, mint a fővárosiaknak. A helyettes államtitkár megjegyezte, a szellemi tőkére vigyáznunk kell, majd Kodály Zoltán idézve kijelentette, kis országunk vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak a műveletlenséget.

Horváth Zita végszóként arról biztosította a főiskolát, hogy bár a katolikus egyház a fenntartója, számíthatnak a kormány támogatására.

A megnyitót követően szakmai beszélgetésekkel és plenáris előadásokkal folytatódott a Gyulai Felsőoktatás Napja.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)