Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „A lányomnak hagyom, hogy befonja a hajam”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterINTERJÚ • 2017. szeptember 14. 13:30
„A lányomnak hagyom, hogy befonja a hajam”
Kara Misa: amennyi telefonom eltűnt dalszövegekkel, abból már egy együttes jó ideig megélhetne

Kara Misával, a Magna Cum Laude zenekar szövegíró-basszusgitárosával már korábban is beszélgettünk a Gyulai Hírlapban karrierjéről, ám ezúttal arra is kíváncsiak voltunk, hogyan éli mindennapjait a fürdővárosban. Kiderült: a rengeteg koncertezés mellett arra is marad ideje, hogy kislányával gyermekfilmeket nézzen, és természetesen azt is hagyja, hogy Dézi és barátnője tincsekbe fonja az idén 40 éves basszusgitáros haját.

Kara Misa

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Nem a MINK vagy a Magna Cum Laude volt az első zenekarod, ugye?

– Nem bizony. Hetedikes koromban volt egy kulturális seregszemle, ahol egy amatőr együttessel két dalt adtunk elő, ott gitáros voltam. Arra emlékszem, hogy nagyon rosszak voltunk. Az énekesünk annyira izgult, hogy az első dalban a második dal szövegét énekelte, a második nótában pedig az elsőét…

– Emlékszel az első fellépésed után bármilyen visszajelzésre, emlékezetes mondatra?

– Nem, csak arra emlékszem, hogy a seregszemle után azonnal felosztottunk. Aztán jött a sarkadi Andaxin zenekar. Velük, azt hiszem, nem is volt koncertünk.

– A Magnával, most visszatekintve, milyennek látod az első éveket? Küzdelmes időszak volt, vagy végig látszott, hogy ebből lesz valami?

– Nagyjából az első hét évben egyáltalán nem lehetett biztosan tudni semmit. A kiadó folyamatosan ígérte, hogy lehet ebből lemez, és mindig volt valamilyen kapaszkodó, de nem volt ez olyan egyértelmű. Az egyik kiadóban dolgozott a csajom, aki megtalálta a demónkat. Az volt ráírva, hogy „túl igényes, eladhatatlan”. Akkoriban egészen más volt a trend a zenében, meg lehetett érteni a kiadókat is, akik profitot akartak termelni. De valamiért én mindig úgy éreztem, hogy nem létezik, hogy ez ne tetsszen a közönségnek…

– Mikor lett egyértelmű, hogy mégis tetszik a közönségnek?

– Valamikor a Minden állomás videoklipje után a Te légy most környékén volt érezhető valamilyen „vihar előtti csend”, és aztán indult el az egész.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Van olyan dalod, amelyiknek a szövegét szerinted félreérti a közönség?

– Igen, a Minden állomás szerintem ilyen. A nővéremmel nagyon jóban vagyok, ő egy évig hajón dolgozott. Ezt a dalt az ihlette, hogy már nagyon vártam, hogy hazajöjjön, de szerintem erről a nótáról mindenki azt hiszi, hogy szerelmes dal. Ez persze egyáltalán nem baj. Akár az is lehet.

– Van valamilyen tudatosság a dalszövegeidben, vagy hallgatod a zenét, és beugrik valami?

– Igen, annyi tudatos, hogy nem igazán írok egyes szám első személyben, de főképp olyan szöveget nem, amelyet csak egy fiú vagy csak egy lány érezhet magáénak. Van a telefonomban egy csomó szövegötlet, azokból jönnek a dalok. Aztán néha elhagyom a telefont, és elvesznek. Amennyi telefonom eltűnt dalszövegekkel, abból már egy együttes jó ideig megélhetne.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– A zenekaroddal rengeteget koncerteztek. Mennyire érzed, hogy sikerült összecsiszolódnotok a hosszú évek alatt?

– Miután megtöltjük az Arénát, és jövünk haza, a buszban képesek vagyunk összeveszni valamilyen apróságon. Persze ez nem azt jelenti, hogy rosszban vagyunk, hanem hogy a mi kapcsolatunk sem lehet állandóan és folyamatosan tökéletes. Persze, hogy vitázunk dolgokon, és nem az a helyzet, hogy most már lassan húsz éve ismerjük egymást, és mindenben egyetértünk. Ez nem igaz, de például az idei nyár nagyon jó volt ebből a szempontból, sokat beszélgettünk. Zeneileg viszont teljesen szabad kezet adok a szerzőtársamnak, Szabó Tibinek, zenében nem vitázunk.

– Nem hiányzik, hogy saját dalokat írj?

– De hiányzik, de azt máshol valósítom meg. Most találtam egy szegedi fiatalt, aki nagyon jó énekes, és nagyon alázatos, jó a hozzáállása. Vele és Kilián Imre barátommal csináljuk most a Kandúr produkciót, ahol viszont már az én ötleteim valósulnak majd meg.

– Hatvan koncertet vállaltok évente. Akad-e a rengeteg előadás között egy-egy emlékezetes?

– Amikor a kislányom megszületett, sőt, talán még meg sem született, akkor írtam neki egy dalt, aminek Előre bocsánat, Dézi a címe. Az egyik nagykoncerten előadtam úgy, hogy ő is ott volt, az például nagyon megható volt.

– Gyakran szerveztek közös programokat Dézivel?

– Igen, egy óra múlva például enni megyünk Csabára.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Mennyire vagy olyan apuka, akit a kislánya bármire rávesz? Például ha most a békéscsabai étterem helyett egy másikat választana, és Gyulán szeretne enni, akkor abban benne lennél?

– Nem, a kajából nem engedek (nevet).

– Megnézel vele gyermekfilmeket a moziban?

– Persze, szinte mindent, nagyon képben vagyok a barbie-s mesékkel. A hajamra is háklis vagyok, de neki és a barátnőjének megengedem, hogy befonják. Idén nyáron sok helyen jártunk, elmentünk például Hajdúszoboszlóra és a Balatonhoz is.

– Amikor befonták a hajad, akkor úgy hagytad, vagy kibontottad rögtön?

– Úgy hagytam, befonva, legalább egy fél napig.

– El tudod képzelni, hogy elköltözöl Gyuláról?

– El tudom képzelni, de amíg itt van Dézi, és szeretne velem időt tölteni, addig ezt nem fogom megtenni. Egyébként pedig az elmúlt években már nagyon sokszor elköltözhettem volna, de valamiért mégsem tettem meg.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)