Arany Jánosról beszélt Dánielisz Endre (balra) és Nagy László a könyvtárban
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Dánielisz Endre nagyszalontai irodalomtörténész, közíró, az Arany János Emlékmúzeum nyugalmazott igazgatója a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület meghívására érkezett a Mogyoróssy János Városi Könyvtárba, ahol másfél órán át értekezett az ünnepelt költő szalontai kötődéseiről. A meghívott 35 könyvet írt már életében, és mivel képzett pedagógus, egy iskolai tankönyvet is összeállított.
– Nagyszalontán ma ebből tanítják a helytörténetet az ötödikes és a hatodikos diákoknak – mondta a 92 éves előadó, aki korát meghazutolva idézte fel a 19. századi eseményeket.
A mókákkal ízesített értekezés az Arany család származásának boncolgatásából indult ki. Dánielisz Endre saját kutatásai alapján úgy tudja, a família nem szerepelt a szalontára betelepített 300 hajdú között. Ősi fészkük a Köleséren található, innen költöztek át a Szilágyságba, Szilágynagyfaluba, onnan kerültek Szalontára. Első földjüket és nemességüket Bocskai Istvántól kapták, címerüket I. Rákóczi György adományozta 1634-ben, de ezt elvesztették, amikor Mária Terézia 1745-ben herceg Esterházy Pál Antalnak adományozta a hajdúvárosokat. A nemeslevél birtokában a család 1778-tól pereskedett jussáért, de nemességüket jogi úton sem sikerült visszaszerezniük. Arany Jánosnak ezért a mélyből kellett indulnia.
A nagy számú hallgatóság arra is választ kapott, mikor és miként fedezték fel azt, hogy Arany János kivételes értelmű, más, mint a többi vele egykorú gyermek. Az érdeklődők megtudhatták azt is, hogy bár híres szülöttük tudását a szalontaiak is megbecsülték, sőt, elismerték, hogy ő a magyar balladaköltő, visszahúzódó természete miatt a kisváros számára ő továbbra is „a hallgatag ember” maradt.
Szó esett Arany Jánosnak a Debreceni Kollégiumban eltöltött féléveiről is, a kisújszállási segédtanítóskodásáról, színészi kísérleteiről, amelyeknek édesanyja halála, s az ő bűntudata vetett véget. Hazatér. 1836 ősze és 1839 januárja között korrektor, avagy rektorhelyettes Szalontán, majd 1840 tavaszától másodjegyző ugyanott. Meg is nősül, Ercsey Juliannát, egy helyi ügyvéd törvénytelen és vagyontalan leányát veszi el feleségül. Két gyermekük született, 1841-ben Juliska, 1844-ben László. Fia volt az, aki 1899-ben édesapja személyes tárgyait odaajándékozza a szalontai Arany-egyesületnek, és ezzel megvetette a későbbi emlékmúzeum alapját. Ebbe az intézménybe kerültek be az MTA titkári szobájának bútorai is, amelyek restaurálását, illetve új kontextusba helyezését a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta fel az idén.
Dánielisz Endre estjén elhangzott, Arany János nem csupán költőként volt ismert a korban. Már pályája kezdetén foglalkozott a közélettel, és már ekkor is írt politikai tárgyú cikkeket, amelyek szinte ugyanannyira jók, mint a versei. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, később a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó.
– Az az ember, akinek annyi tudás volt a fejében! – mutatott rá az előadó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851-től 1860-ig tanárként működött. A Nagyszalontán töltött évei ezzel be is fejeződnek, éppúgy, mint a meghívott irodalomtörténész elmés megfogalmazásai.
Érdekességként Dánielisz Endre a könyvtári esten kifejtette, igazi sikert, elismerést az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg Arany számára. Jóllehet a beígért 25 aranyat a Kisfaludy Társaságtól nem kapta meg azonnal, mert ebből az összegből állítólag csak tizenöt volt a kasszában, közadakozásból, innen-onnan végül meglett a húszas, amit átvehetett.
Köszönetet a nagyszalontai vendégnek és a publikumnak Nagy László, a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület elnöke mondott. A szervezők nevében felhívta a figyelmet arra, hogy az Arany-emlékévhez kapcsolódóan lesz még néhány rendezvényük a könyvtárban, ezekre a belépés ingyenes.