Támogatást biztosít a gyulai önkormányzat az óvodai és iskolai évkezdés miatt anyagi segítségre szoruló családoknak – számolt be róla Görgényi Ernő polgármester hivatalos közösségi oldalán.
Mint írta, meghatározott feltételek mellett gyermekenként 20 ezer forint, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyerekek esetén pedig – kiegészítve az állam által biztosított pénzbeli támogatás összegét – 14 ezer forint támogatást nyújtanak.
A támogatás akkor vehető igénybe, ha a családban az egy főre számított havi jövedelem nem haladja meg a 142 500 forintot, és a család tagjainak nincs vagyona.
A kérelmet szeptember 30-ig lehet benyújtani a gyulai polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályán és a gyulavári kihelyezett ügyfélszolgálati irodán.
A kérelem formanyomtatványa elérhető a szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályon és a városi honlapon – ismertette posztjában.
A városvezető azt is megemlítette, hogy a tanévkezdési támogatás mellett közétkeztetési támogatással és rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel is segítik a családokat.
Korábban arról is beszámolt, hogy júniusban 30, júliusban 29 gyermeknek biztosított ingyenesen meleg ebédet az önkormányzat. A nyári ingyenes közétkeztetést a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szülei igényelhetik június 13-tól augusztus 29-ig, minden munkanapon.

























