Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rövidzárlat a gyulai kosarasoknál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. február 01. 11:30
Rövidzárlat a gyulai kosarasoknál
Mezőberényi KK–Gyulai Color KE 78-65 (12-13, 21-19, 27-12, 18-21)
____Eredeti-Gyulai_Color.JPG

A Gyulai Color KE

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az NB II.-es kosárlabda-bajnokság keleti csoportjában szereplő Gyulai Color KE csapata a Mezőberényi KK otthonába látogatott január 27-én. A tabella sereghajtóinak csatájában a rövidzárlat okozta Hajdú Zoltán gárdájának a vesztét.

K: Marschal 9/6, Házi 2, Nagy 6, Ludányi 7, Kenéz 8, Cs: Szénási 11/9, Váczi 10/6, Schneider, Fórián 4, Schriffert 8, Beleznai, Magyar.

A Gyulai Color KE együttese a Békéscsaba elleni vereség feledtetésére készült. A rendkívül rutinos mezőberényiek ellen azonban még a lelkesen játszó juniorok sem tudták felvenni a versenyt. A csapatot sújtó szokásos rövidzárlat megpecsételte Hajdú Zoltán tanítványainak sorsát.

– A harmadik és negyedik negyed eleji rövidzárlatunk megbosszulta magát. Hiába jöttünk fel huszonnégy pontos hátrányról az utolsó percekre kilenc pontra, sajnos megfordítani már nem sikerült a mérkőzést. A vereség ellenére külön öröm volt, hogy junior korú játékosaink (Váczi, Szénási, Schriffert) nagyon jól helytálltak a rutinos mezőberényiekkel szemben – értékelte a mérkőzést a vezetőedző.

A bajnokság következő fordulójában a bronzérmes helyen álló Ceglédi KE látogat a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokba.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)