tövisháti józsef
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kosárlabdatornát rendeznek Tövisháti József emlékére augusztus 30-án, szombaton a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.
Tövisháti József, vagy „Tüsi”, ahogy sokan ismerték, 2024. augusztus 25-én hunyt el. A tréner 1973-ban kezdte kosárlabdaedzői pályafutását. Kezdetben a gyulai Erkel Ferenc-gimnáziumban tartott szakköröket lányoknak és fiúknak, később a Gyulai Sport Egyesület férfi, majd női szakágát is irányította. 1996-tól 2015-ig a Gyulai Color Kosárlabda Egyesület férficsapatának volt a vezetőedzője, 2013-tól a 2018/2019-es tanév végéig pedig a Gyulasport Nonprofit Kft. utánpótlásért felelős szakmai vezetője.
Az ő regnálása alatt élte a helyi kosárlabdasport a fénykorát: a Color gárdája 2002-ben, 2005-ben és 2006-ban is az NB II.-es felnőtt-tabella harmadik helyén végzett, és az utánpótláscsapatok is szép eredményeket értek el. A gyulai kosárlabdázó és edző több mint 46 évig vitte a vállán a sportágat Gyulán. Edzéseket tartott több korosztálynak, edzőmeccseket szervezett, buszt rendelt, elintéztette a sportorvosi igazolásokat, volt, hogy a saját pénzét tette bele a versenyeztetésbe. Több NB I.-es játékos került ki a keze aló, és számos élsportoló köszönheti neki a sportág szeretetét.
A 9 órakor kezdődő emléktornán egykori játékostársai és tanítványai is pályára lépnek, hogy megemlékezzenek a gyulai kosárlabda ikonikus alakjáról.


























