Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed és Fekete Viktor
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A december 20-án a nyomda épületében találkozott a doktor és a támogatók képviselője. Fekete Viktor lapunknak kiemelte: adni számukra is nagyon jó érzés, legfőképpen akkor, ha a helyieket segíti majd hozzájárulásuk.
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed köszönetét fejezte ki a gyulai nyomda kollektívájának, és elárulta, a gyűjtés jelen pillanatban mintegy 10 millió forintnál jár.
– Elsődleges célunk a mentőautó megvásárlása, ami nagyjából 25 millió forint lesz, és nagyjából ugyanennyibe kerül majd hozzá a felszerelés, amit a későbbiekben befolyó adományokból szeretnénk megvásárolni – részletezte terveiket a gyulai doktor.
A gyermekorvos hozzátette: nagyon nagylelkűek a helyiek, nemsokára egy több mint másfél milliós adományt vesznek majd át, és már többen jelezték, hogy a jövőben támogatják majd a hasznos, gyermekmentő kezdeményezést.